Közel 300 millió forintot érő fülbevalókat nyelt le egy tolvaj Floridában, mielőtt elfogták volna a rendőrök
Pechjére a műveletet látták az üldözői, így az elfogása után már csak meg kellett várni, hogy újra előbukkanjanak belőle az ékszerek.
Pechjére a műveletet látták az üldözői, így az elfogása után már csak meg kellett várni, hogy újra előbukkanjanak belőle az ékszerek.
Andrew Tate az X-en azt írta a rajongóinak, hogy 185 ezer dollárt költött egy magánrepülőre azért, hogy „aláírjon egy papírt” Romániában.
A gyerek holttestén nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket találtak.
Három idős nőt is zaklatott a fiatal férfi, aztán másnap egy rendőr elé kanyarodott a rollerével.
Az Állami Számvevőszék feljelentése alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda indított vizsgálatot a Matolcsy György leköszönő jegybankelnökhöz köthető alapítványok ügyében.
A huszonéves férfiakat letartóztatták.
Az elkövetők nagyon hamar lebuktak, a rendőrök a pénzt az egyik rabló melltartójában találták meg.
Télen is az udvari slaggal mosdatták, nem mehetett sehova, a házon belül sem engedték mozogni. A fiú mind erkölcsi, mind szellemi, mind érzelmi fejlődése szempontjából vissza nem fordítható, súlyos veszélyeztetettségi állapotba került.
A sajóbábonyi ipari parkban számos baleset történt az elmúlt években.
A férfi feltételezett gyilkosa egy 19 éves férfi, a lánya ismerőse.
A 33 éves női vádlott maga is évek óta prostituáltként dolgozott.
Szakértők attól tartanak, a kivégzésekkel tovább romlott a két ország amúgy is fagyos kapcsolata.
Ritka módszerrel szerzett kannabiszolajat négy férfi Memphis mellett: két pitonnal ijesztgették az eladókat.
A rendőrség rövidre zárta volna az ügyet, az ügyészség azonban helyt adott a fiatal panaszának.
Ki is derült, hogy tele van az autója kábítószerekkel.
A tüntetéseket is felfüggesztették Isztambulban a „közrend fenntartása érdekében”.
A szörnyű körülmények között tartott állatok egy része elpusztult, míg a többit az állatorvosnak kellett elaltatnia.
A férfi több mint 120 felvételt készített másfél év alatt különböző mosdókban nőkről.
Kettős gyilkossággal vádolják azt a férfit, aki megölte a fonói kisbolt eladóját, és bántalmazott egy arra járó nőt, aki a kórházban vesztette életét. Az elkövetőt a bíróság folyosóján kérdezte a TV2 riportere.