Majdnem másfél év börtönt kapott a férfi, aki a nyílt utcán rugdosta élettársát Tatabányán
Az ittas férfi a földön is húzta a nőt, később egy ismeretlen autójában is kárt tett.
Az ittas férfi a földön is húzta a nőt, később egy ismeretlen autójában is kárt tett.
A támadó elmenekült a helyszínről, a rendőrség nagy erőkkel keresi.
A férfi még 1994-ben késelt halálra egy embert, 24 évig nem bukkantak a nyomára.
A 67 éves szerb férfi egy zuglói lakásban tárolta és onnan árulta a kábítószert 2019-es elfogásáig. Az ügyészség letöltendő fegyházbüntetést kért rá és két magyar bűntársára.
Az egyik rabló azt ismételgette, hogy "give me money."
Az ügyben hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt nyomoznak.
Az ügyészség május 24-ig meghosszabbította a három gyanúsított letartóztatását.
A maró hatású sav előbb a kocsi utasterébe, majd az útra folyt. A kiérkezők mentők belélegezték a gázt.
A Fidesz országgyűlési képviselője közleményben reagált legújabb ügyére.
Az elítélt nő magát a tisztiorvosi szolgálat munkatársának kiadva próbálta rávenni egy péküzem tulajdonosát, hogy száz állítólagos vakcináért és egy fertőtlenítésért cserébe fizessen ki 5 millió forintot.
Utcai bunyó silányult tragikomédiává Skóciában, egy sirály is csatlakozott a verekedőkhöz, igaz, ő már a bírósági tárgyaláson nem vett részt.
A felvételek között volt olyan, amelyen egy egy év körüli gyermeket molesztáltak.
A férfi korábban óvodáskorú öccsével is fajtalankodott. Akkor fogták el, amikor visszatért a családjához.
Egy nő és egy férfi már 2018-ban külföldre menekült a börtönbüntetése elől, egy másik körözött embert 2020 szeptember óta kerestek.
A borsodsziráki férfit garázdaság miatt hallgatták ki.
Már le is tartóztatták azt a férfit, akiért a rendőrök mentek. Két másik embert is gyanúsítottként hallgattak ki, a többieket tanúként kezelik.
A rendőrök egy órán belül elfogták és őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.
Az utóbbi években annyira népszerű lett a lazac, hogy ha valahol nincs a kínálatban, akkor az a vendéglátóhely szinte szóra sem érdemes. Hogy mennyire kapós, azt pontosan tudták azok is, akik „elúsztattak” 250 tonnányit egy ausztrál halfeldolgozóból.
A járványon nyerészkedő orvostól és társától közel egymillió forintot foglaltak le.
Portik Tamás egykori szűk környezetéből kaphatnak választ a rendőrök arra a kérdésre, kik és miért robbantottak politikusoknál a kilencvenes években - legalábbis ezt állítja egy kormányközeli portál. De ha így is van és több mint húsz év után fény derül az indítékokra, akkor sincs miért aggódniuk a robbantóknak. Ezek a bűncselekmények már elévültek. Legutóbb 2014-ben történt olyan robbantás Budapesten, aminek az elkövetőjét azóta sem találták meg, a nyomozást már fel is függesztették.