Taylor Swift is belépett a dollármilliárdosok közé, de ha utol akarja érni Mészáros Lőrincet, akkor nagyon sokat kell még dolgoznia
Igaz, amíg az énekesnő csak egy szakmában dolgozik, Mészáros több vasat tart a tűzben.
Igaz, amíg az énekesnő csak egy szakmában dolgozik, Mészáros több vasat tart a tűzben.
Soha többet nem tudnak a közgazdászok az emberekre úgy nézni, mint korábban – így méltatják az utódok a 90 évesen elhunyt Daniel Kahneman munkásságát. Ő volt az, aki megmutatta, hogyan bolyongunk a túl sok információ között, hogy milyen optikai csalódásokhoz hasonlító módon csap be minket a saját agyunk, vagy épp hogy miért hiszünk vagy nem hiszünk Istenben.
Mi akartunk kanyarban előzni, de kicsúsztunk, a régiós versenytársak pedig köszönték szépen a lehetőséget.
Volt, akinek egymilliárd forintos egyenlege volt, de a legtöbben nemcsak a mesés hozamokból nem láttak egy fillért sem, hanem a tőkéjüket sem kapták meg attól a kriptobefektető cégtől, amelynek vezetőit tavaly ősszel kapcsolta le a rendőrség. A hvg360-nak több csalódott befektetővel, sőt egy egykori dolgozóval is sikerült beszélnie, akik történetéből egy átlátszóan hazug, mégis működő modell rajzolódik ki.
Itthon is egyre többen esnek áldozatul annak a bűncselekménynek, amikor exbarátok bosszúból vagy hozzátartozók, tolvajok, olykor hekkerek anyagi haszon reményében intim vagy pornográf képeket töltenek fel róluk közösségi oldalakra, köztük a Discordra. Különösen súlyos probléma, hogy gyakran gyermekek esnek áldozatul e perverziónak. Hogyan védekezhetünk?
Már van akkora az európai muszlim népesség, hogy a ramadán végére készülve tényezővé váljanak a megrendeléseik, Olaszország pedig a húsvét miatt vásárol be tavasszal bárányhúsból. A kettő együtt alaposan felnyomta a juhok árát.
100 milliárd eurós fejlesztési programot fogadott el Németország az ukrajnai háború miatt, de 2027 után ebből már kevés marad, márpedig a fegyver- és lőszergyárak hosszú távú szerződéseket akarnak. A német kormány keresi, de egyelőre nem találja a megoldást.
5018 milliárd forint volt a 2023-as hiány, nőtt az államadósság is, a kamatkiadások majdnem megduplázódtak egyetlen év alatt. Az EU-nak elküldött jelentésben elismerte a kormány, hogy a 2024-re tervezett hiánycél tarthatatlan.
Az első becslésben még 497 millió euróra taksálták a többletet, második ránézésre viszont volt az 583 millió is.
Januárhoz képest viszont már volt egy tétova áremelkedés.
Készülőben van egy ÁSZ-jelentés, amely muníciót szolgáltat a kormánynak a jegybank feletti ellenőrzés visszaszerzéséhez. A Magyar Nemzeti Bank működéséről szokatlanul éles véleményt fogalmaz meg az Állami Számvevőszék, amivel új frontot nyit a kormány és a nemzeti bank vitájában. A jegybank néhány ügyben közben csendben kapitulált.
Az atomerőművek kiégett fűtőelemeit, ha többször nem is, de egyszer újra fel lehet használni. Ellátogattunk Normandiába, a világ legnagyobb kapacitású újrafeldolgozó üzemébe, megnéztük, hogyan nyerik ki a kiégett kazettákból a hasznos anyagot, és azt is, mit kezdenek a már menthetetlen, óriási radioaktivitású nukleáris hulladékkal.
A tulajdonostól vennék bérbe a lakást, amit aztán jóval olcsóbban adnak bérbe. Ezzel a tulajdonos sem járna nagyon rosszul.
A tartósan drága üzemanyag és a feszített munkaerőpiaci helyzet miatt a vállalkozások számára fontos ösztönzési és megtartási eszköz a vállalati kocsi korlátlan magánhasználattal. Domokos László összefoglalója.
A klímaváltozás miatt hat évtizedes mélypontra zuhant a globális bortermelés, de csökken a kereslet is. Közben Kína bejelentkezett a nemzetközi piacra.
Az Mcule immáron negyedszer fért fel a Financial Times ezres listájára.
Gyakorlatilag kétszeresére emelte a kormány a cégautóadó mértékét 2022. júliustól, és úgy is maradt. Az adónemmel kapcsolatos főbb tudnivalókat foglaltuk össze.
Üzemanyagkártyát már néhány autós „flottillára” is lehet igényelni, ezzel a sofőrök kiiktathatják életükből a készpénz használatát. Üzemanyag mellett sok más termék vásárlására és útdíjfizetésre is használható, a villanyautó feltöltését is lehet vele fizetni.