Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Mi akartunk kanyarban előzni, de kicsúsztunk, a régiós versenytársak pedig köszönték szépen a lehetőséget.
Emlékezetes megszólalása volt Orbán Viktornak, amikor azt ígérte, hogy Magyarország kanyarban fogja megelőzni a régiót, azaz a nehéz gazdasági körülmények között is nyomjuk a gázpedált, aminek hamarosan meglesz az eredménye.
Nos, a valóság mást mutatott: a román gazdaság mind az egy főre jutó fogyasztásban, mint az egy főre jutó hazai össztermékben megelőzte a magyart. És bár lehet szépíteni a statisztikát azzal, hogy az uniós átlaghoz képest jobban erősödött a magyar gazdaság – ami a tavalyi évet leszámítva igaz is –, de éppen a közvetlen riválisaink azok, akik közben utolértek (pl a horvátok), esetleg megelőztek minket (a románok és a lengyelek), vagy éppen csökkentették hátrányukat (a bolgárok).
Mindeközben kommunikációban továbbra is erős a kormány, nemrég Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismét meghirdette a célt: a magyar gazdaság fejlettségének 2030-ra el kell érni az uniós átlag 90 százalékát. Ehhez azonban óriási hátrányt kellene leküzdeni, egy ekkora növekedésnek pedig egyelőre sehogy sem látszik az alapja.
A témáról bővebben az e heti HVG-ben, illetve a hvg360-on olvashat.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.