A Nobel-díjas, aki megmutatta, mennyire szép emberi dolog bután viselkedni

Az emberek racionálisak, önérdekkövetőek, és mindig azt teszik, ami a legnagyobb hasznot hozza számukra – állítja a klasszikus közgazdaságtan. Amiből persze így egy szó sem igaz: rengeteg első ránézésre értelmetlen dolgot teszünk és sokkal többről szólnak a döntéseink, mint hogy azt számolgassuk, épp mennyit nyerünk. De akkor mégis, hogyan döntünk, hogyan egyeztethető össze az emberi lélek a közgazdasági racionalitással, és miért tévedünk annyira gyakran? Erről szólt Daniel Kahneman életműve – az egy hete, 90 éves korában elhunyt tudóst már életében úgy emlegették, mint nemcsak kora, hanem minden idők egyik legnagyobb közgazdászát és pszichológusát. Ő volt az, aki ezt a két tudományágat összekapcsolta, és akinek a munkássága alapjaiban változtatta meg azt, ahogyan az emberi döntésekről gondolkozunk.

A bonyolult képletei és hosszú tanulmányai mögött valójában nagyon egyszerűen összefoglalható a tanulság: még amikor úgy tűnik, hogy bután viselkedünk, akkor sem buták vagyunk igazából. Csak épp az emberi agy sosem fog olyan precízen működni, mint egy számítógép, azt viszont elég jól lemodellezhető, hogy miként dolgozik, hogyan egyszerűsíti le az információtömeget, és mi vezeti félre.

Annak, hogy Kahneman nagyjából egy rocksztár népszerűségét szerezte meg közgazdász körökben, a nagy újításai mellett a másik oka az volt, hogy rettentő egyszerű, akár önmagunkon is elvégezhető kísérleteken mutatta be, hogyan is működik az emberi lélek.