Moszkva csak két hónapra hosszabbítaná meg az orosz–ukrán gabonaexport-alkut
60 nappal hosszabbítaná csak meg Moszkva a fekete-tengeri gabonaexport-megállapodást. Ukrajna ezt nem akarja elfogadni. A legutóbbi hosszabbítás szombaton lejár.
60 nappal hosszabbítaná csak meg Moszkva a fekete-tengeri gabonaexport-megállapodást. Ukrajna ezt nem akarja elfogadni. A legutóbbi hosszabbítás szombaton lejár.
Rendkívüli befizetésekkel tudta kártalanítani tavaly az Országos Betétbiztosítási Alap a Sberbank-csődben érintett betéteseket. A hazai bankok összesen 73,5 milliárd forintot dobtak össze, ebből egy részt már tavaly törlesztett az OBA, a maradékot március végéig folyósítják.
Hétfőtől végleg búcsúzik minden kormányzati pozíciójáról az egykori technológiai és ipari miniszter.
Miközben 2010-2021 között a bruttó keresetek közel 2,17-szeresükre emelkedtek, addig a nemzeti számlák szerinti bruttó keresetek esetében a növekedés csak 1,65-szeres volt.
A két cég arra törekszik, hogy felgyorsítsa a rák elleni áttörést.
A németek eddig nem adták oda az irányítástechnikát, mert a projektben benne vannak az oroszok, így a magyar diplomácia vezetője elkezdett a franciáknál házalni.
A szakmájukat illető rész szerintük „helyenként erősen vázlatszerű," a törlését kérik.
Reggel még 381 forintért jegyezték az eurót, kora délután már 393-nál is többet kértek érte.
Két súlyos gond ért össze a MÁV-nál: az elmúlt hónapokban a motorvonat-állomány tizede milliós javításra szorult balesetek után, az alkatrészek viszont Ukrajnából és Oroszországból csak akadozva érkeznek. Emiatt már van is olyan vasútvonal, ahol több mint három héten keresztül nem tudtak vonatot forgalomba állítani.
Az MNB szerint ez lenne a hazai ügyfelek védelmének kulcsa.
Nem értik, miért okozna hátrányt itthon pusztán az, hogy egy építőanyag-gyártó tulajdonosa külföldi, miközben a felhasznált anyagok és maguk a gyári dolgozók is magyarok.
A Tiszai és a Mátrai Erőmű telephelyén húzhatnak fel blokkokat, összesen 1600 megawatt kapacitással.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerint az emeléssel a magyar cégekre vonatkozó napidíjak régiós összevetésben a legmagasabbak közé fognak tartozni.
Az amerikai történelem második legnagyobb bankcsődje után a bankrészvényesek nem lesznek jogosultak az állami segítségre.
Az ügyben a rendőrség nyomoz.
A pénzügyminiszter az amerikai történelem második legnagyobb bankcsődje után próbálja nyugtatni a kedélyeket.
Észak-Németországban több repülőtér dolgozói is sztrájkra készülnek március 13-án, hétfőn. Többszáz járatot törölni kellett emiatt, tízezrek, köztük magyarok utazása került veszélybe.
2022-ben a magas kőolajárak és a nagy kereslet miatt ismét megdöntötte saját profitrekordját a szaúd-arábiai állami olajipari cég, az Aramco.
A kutatócég reprezentatív felmérése szerint magas az akkumulátorgyárak elutasítottsága a magyar lakosság körében. A Fidesz-szavazók viszont megengedőbbek.