Meghibásodás miatt felére csökkent a paksi atomerőmű egyik blokkjának teljesítménye
Vizsgálják és dolgoznak a hiba elhárításán.
Vizsgálják és dolgoznak a hiba elhárításán.
Az elemzők nem osztják a jegybank optimizmusát.
A nagyobb bajt egyelőre sikerült megoldani az enyhe tél miatti alacsonyabb fűtési igények miatt, de távolról sem lehet mondani, hogy vége a viszontagságoknak – vélik az Equilor elemzői. A cég idén minimális növekedetést vár, a forint gyengülésében pedig nincs megállás.
A bejelentési kötelezettséget tavaly tavasszal, az orosz–ukrán háború miatt rendelték el.
Újabb Balaton-felvidéki faluban könnyítik meg a befektetők dolgát a szőlőhegyen. Dörgicsén a lehetséges legnagyobb beépíthetőséget teszik lehetővé, hogy az étterméről ismert Gianni, a milliárdos Scheer Sándor és a vendéglátós Szini Béla borászatot és villaépületeket létesíthessen.
Nem elég, hogy a 2022-es éves infláció 14,5 százalék volt a KSH nemrégi publikált jelentése szerint, 2023-ra is 18 százalék körüli inflációt vár a jegybank. Ez nem jó hír a megtakarítóknak, ugyanis például a bankbetétek zöme jó esetben is mindössze 5-10 százalék kamatot fizet 12 hónapos lekötésre, de az inflációkövető állampapírok teljesítménye is csak minimálisan múlja felül a pénzromlás mértékét. A legnagyobb veszteséget azonban azok szenvedik el, akik készpénzben, vagy lekötés nélkül bankszámlán tartják a pénzüket. A hiteligénylők azonban még akár örülhetnek is, hiszen a hitelkamatok még mindig infláció alattiak, így egy fix törlesztőrészlet reálértéke hónapról hónapra csökken.
Az tényfeltáró oldal egy hivatalos adatbázisból új információkat szerzett a magántőkealapokról.
Több pert is elvesztett a Fővárosi Önkormányzat, mert vonakodik átengedni közterületeit hirdetési célokra. Miközben a városvezetés látképi és üzemeltetési szempontokra hivatkozik, magatartásával kormányközeli érdekeltségeknek hajtja a legnagyobb hasznot.
Magyarországon 913 forint, Horvátországban 556 forint.
A légiutas-kísérők éves átlagfizetése az Egyesült Államokban ennek egyhatoda.
Az érdekképviselet szerint az árbefagyasztások feloldása az infláció remélt csökkenésével párhuzamosan, fokozatosan történhetne meg, figyelembe vége a lakosság és a gazdasági szereplők teherbíró képességét.
A január eleji fórumra közel ezren mentek el, a pénteki közmeghallgatás helyszínén ötszáz férőhelyet biztosít a szervező. Aligha lehet feltartóztatni a tiltakozókat, akik még a pénteki fórum előtt találkoznának a parlamenti képviselőjükkel.
A focipályán elért sikereket gyorsan feledtetheti a Juventusnál, ha bebizonyosodnak az ellene felhozott vádak. A klub eddigi vezetője, Olaszország egyik leggazdagabb embere a komolyabb vizsgálatok előtt minden más cégben betöltött posztjáról is lemondott.
Először novemberben írtak levelet az államnak és az egyetem vezetésének, de nem kaptak érdemi választ. Most a nyilvánosság előtt követelnek béremelést.
Az önmagát immár nemzetiként aposztrofáló Gazdasági Versenyhivatal „többek között” az élelmiszerláncok körmére néz, vajon miért drágulnak Magyarországon kiemelkedő mértékben az élelmiszerek.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is figyelmeztetést küldött: a magyar piaci pozíciók akkor maradhatnak meg, ha az árstopokat minél hamarabb kivezetik.
Több pert is elvesztett a Fővárosi Önkormányzat, mert vonakodik átengedni a közterületeit hirdetési célokra. Miközben a városvezetés látképi és üzemeltetési szempontokra hivatkozik, magatartásával kormányközeli érdekeltségeknek hajtja a legnagyobb hasznot – írja az e heti HVG.
Pedig akad olyan városi távhőszolgáltató, amelyre nem rótt ki kötbért az MVM.
Már látszik a benzinárstop kivezetésének hatása a közúti forgalmon is.
Davosban a Világgazdasági Fórumon fordult a kormányokhoz 205 „patrióta szupergazdag”, akik „csökkenteni kívánják a társadalmi egyenlőtlenséget.”