Utazhat Görögországba, aki megkapta az oltást
A döntést aznap jelentette be a kormány, amikor csúcsot döntött az új fertőzöttek és a géppel lélegeztetettek száma.
A döntést aznap jelentette be a kormány, amikor csúcsot döntött az új fertőzöttek és a géppel lélegeztetettek száma.
Az irányító megyei intézménynél 24 órás vezetői ügyeletnek kell működnie a kormányrendelet szerint.
Letelt az első hét, amikor tömegesen rendeltek ki orvostanhallgatókat, hogy így enyhítsék az egészségügyi ellátásban a Covid miatt jelentkező hiányt. Haldoklók kezét fogják az utolsó pillanatokig, hozzátartozókat kísérnek elbúcsúzni, vagy egyszerűen segítenek az ápolóknak, ahol tudnak. Covid-osztályon dolgozó egyetemistákat kérdeztünk arról, hogyan élték meg a komoly veteránokat is megviselő körülményeket.
A vezérigazgató szerint a szolgáltatás biztonsága egyelőre nincs veszélyben. A járvány kezdete óta 9 BKV-dolgozó hunyt el a fertőzés miatt.
A jelentkezők a fekvő betegek etetésében, vagy az ágyazásban és a pelenkázásban tudnak segíteni.
A PF-07321332 nevű gyógyszerjelölt megakadályozza a vírus szaporodását a sejtekben, és a HIV vagy a hepatitisz C ellen is hatékony.
Az oltásellenesezés az új sorosozás.
A rendőrség nem akadályozta meg az akciót, a kerület polgármestere pedig nem engedte lemosni a felfestéseket.
A tagállamok közvetlenül a gyártóktól rendelték meg az oltóanyagokat, az EU csak egy keretszerződést kötött – erről Sandra Gallina beszélt az Európai Parlament szakbizottsága előtt. Az igényelt mennyiségre, és a teljesítés részleteire vonatkozó információk a gyógyszergyártó cégek és a tagállami kormányok közötti megállapodásban szerepelnek.
A Kreml szerint nem kell tudni, melyik orosz vakcinával oltják be az elnököt, hiszen mindegyik biztonságos.
A nagyobb áruházaknak valószínűleg nem jelent majd problémát, ha a kormány az általános boltzár helyett négyzetméter-alapú vásárlást vezet be. Több helyen már digitális megoldás is van erre. A kisboltoknak viszont pluszembert kell felvenniük, aki figyeli a be- és kimenőket. A kereskedelmi szakmát kérdeztük, mit gondolnak a miniszterelnök bejelentéséről, hogy a kamara javaslatára változhat a bolti szabályozás.
Emelkedést sehol sem mértek, viszont csökkenést több városban is tapasztaltak.
Az operatív törzs szerint a lakosság 16,4 százalékát már beoltották, és még a németek is átvennék a magyar oltóprogram egyes elemeit.
Fáradtság, légszomj, szorongás, alvászavar, depresszió, szív- és érrendszeri problémák. A Covid–19-en átesett emberek állapotát hosszú távon vizsgáló felmérések rendre arra az eredményre jutnak, hogy aggasztó szövődményei lehetnek a fertőzésnek.
A miniszterelnök családszervezetekkel egyeztetve beszélt a nyitás előtti teendőkről.
Cukorral próbálják felpörgetni az oltási kedvet.
Soha nem volt még annyi áldozata egy nap alatt a koronavírusnak, mint most.
A sebészek és az érsebészek már a szívcentrumba járnak át műteni.
Az eddigi korlátozásokat április közepéig fenntartják Németországban, a húsvéti hosszú hétvégére viszont szigorítanak.
A kormány további enyhítéseket tervezett, megnyílhattak volna például a kerthelyiségek.