MI generálta horrorfotóval népszerűsíti a kormányzati intézkedést a fideszes képviselő
Egymásra nőnek a kezek, szétcsúsznak a fekete szemek, zombivigyorok mögött csattognak a fekete fogak.
Egymásra nőnek a kezek, szétcsúsznak a fekete szemek, zombivigyorok mögött csattognak a fekete fogak.
A publicista azt mondta, elárulta Magyar Péter – de Orbán bűneinek tükrében ez aligha számít.
Ezentúl a „szuverenista reformfolyamatot” kell előmozdítania.
Rogán Antal helyett Gulyás Gergely minisztériumának a szervezetéhez tartozik ezentúl.
A jelenleg fideszes EP-képviselő László korábban már volt minisztériumi kabinetfőnök, megafonos influenszer és miniszteri biztos is.
Az óvodabezárások ellen tüntettek, a fideszes polgármester a képviselőkkel együtt bezárkózott.
A miniszterelnök szerint már megszülettek azok a lányok, akik soha életükben nem fognak Magyarországon szja-t fizetni. Beszélt az árstopokról, többször is elmondta, hogy béke van – majd elismerte, hogy Ukrajnában valójában még dúlnak a harcok –, a kábítószer-kereskedőkkel pedig nem kell finomkodni, szerinte le fog szakadni a fülük, akkorát fognak kapni ezért. A Pride már nincs külföldi védettség alatt – így nem is lesz többé.
Még a családi ebédnél sem beszél gazdasági ügyekről a miniszterelnök, majd Orbán Ráhel kijelentésére emlékeztetően közölte, hogy ő is a saját lábán áll.
Az elnök mimikájából azonban arra lehet következtetni, hogy az amerikai-ukrán ritkaföldfém-üzlet megkötésének előestéjén Trump már nem akart emlékezni a múlt heti kirohanására.
„Nem biztos, hogy tetszik nekem, de rendben van” – mondta Trump Keir Starmer tárgyalási stílusáról.
A miniszterelnök szerint most lehet és kell nagyban gondolkodni.
Alaptörvény-módosítással oldaná meg a Pride-felvonulás betiltását a kormány. Ezzel csak annyi a probléma, hogy gyülekezést csak nyilvánvaló és közvetlen veszélyre hivatkozva lehet előre betiltani. Ha pedig a kormány a gyerekek védelmére hivatkozik, neki kell bebizonyítani, hogy a Pride a gyerekek testi és lelki egészségét konkrétan veszélyezteti.
A 75 éves politikus 1999 óta ül börtönben, miután hazaárulásért elítélték.
A Mi Hazánk a gyülekezési törvényt írná át, beemelve „a homoszexualitást népszerűsítő” rendezvények tilalmát. A kormány viszont biztosabbra menne ennél, az Alaptörvényt írná át.
Árnyalt miniszterelnöki vélemény a Pride-ról.
Az egy ideje zavaros akciókat bonyolító korábbi önkormányzati képviselő is szeretett volna Gulyás Gergelytől kérdezni.
Megkérdeztük Gulyás Gergelyt: orosz mintára száműzik négy fal közé az alapvető szabadságjogokat, vagy saját fejlesztés? Mit tud kideríteni az Amerikába küldött, támogatások után szaglászó kormánybiztos, amit a titkosszolgálatok nem tudtak? Ukrajnában mikor ered magyar kormánybiztos a guruló hrivnyák nyomába? Belefér majd a települések önrendelkezési jogába az is, ha esetleg nem akarnak akkumulátorgyárat? A HVG kérdései és a válaszok a kormányinfóról.
A brit miniszterelnök és Donald Trump közötti találkozó tétje, hogy meg tudja-e győzni Starmer az elnököt arról, hogy valamiféle biztonsági garanciát mégis vállaljon Washington Európa védelme érdekében.
Az Osztrák Néppárt (ÖVP), az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az Új Ausztria és Liberális Fórum (Neos) megegyezésre jutott a hárompárti koalíció megalakításáról.
Nevet változtatott a közpénzégetés állatorvosi lova, a Fudan Alapítvány, amely új célokat tűzött ki, részben új vezetői gárdával – a jelek szerint az új műsorhoz új férfi kell. Közben a kínai egyetem budapesti kampuszáról szóló megállapodás továbbra is érvényben van.