Ha sokat hallottuk már, hogy mekkora áldozatok vagyunk az életben, akkor úgy érezzük egy új helyzetben is, hogy hűnek kell lennünk ahhoz, amit már oly sokan tudnak rólunk. Ugyanez fordítva is működik. A jó történetek köteleznek a jóra, és egyre jobbá tesznek bennünket.
A gyermek folyamatos kíváncsiságát, miértjeit nem lehet kielégíteni természettudományos ismeretekkel. A mesék adnak lehetőséget arra, hogy otthonosan érezhesse magát a számára rejtélyekkel teli világban.
Problémák vannak egy kollégával? Feldühítette a főnöke?
Az alábbi kérdések segítenek eldönteni. Gondoljuk végig szülőként a saját motivációnkat a lehető legőszintébben!
Amikor álmodunk, sokszor zagyvaságnak tűnnek a néhol abszurd, máskor ijesztő jelenetek. Ha azonban a magunk számára megfejtjük, bölcsességet és segítséget nyújtanak a történetek.
Ugye milyen mogorva ember volt a nagypapa? Szerintem kifejezetten kedves volt és vicces. Ó, a nagypapa mindig nagyon ideges volt… Én így emlékszem, te úgy emlékszel, ezeknek látszólag közük sincs egymáshoz, pedig ugyanarról az emberről, helyszínről, eseményről beszélünk. De mi az igazság? Van egyáltalán olyan?
Természetes törekvés a karrierépítés rögös útján, hogy minél jobb színben tüntessük fel eddigi eredményeinket. A releváns szakmai referenciák, az igazolható sikerek képesek növelni a díjszabásunkat, a munkadíjunkat, a havi bérünket. Gyakori azonban, hogy már-már komikumba hajló önfényezésbe megy át a túlzott bizonygatás.
Sokaknak bizonyára ismerősek a teljesen eltérő politikai nézeteket képviselő rokonnal folytatott kínos beszélgetések, netán viták, sőt összeveszések. Miért történik mindez? Hogyan lehet elkerülni? És elkerüljük-e egyáltalán?
A társfüggés szomorú példája annak, miként él hazugságban az, aki függő, ám a gyógyító józanodással új esélyt kaphat. A társfüggők története megmutatja, hogyan vagyunk képesek lehasadni önmagunkról, mert a szembenézés a valósággal túl fájdalmas lenne.
Legtöbben szülőként nem látjuk magunkat bántalmazónak, de vajon biztos, hogy nem vagyunk azok? Hol húzódik a határ? És ha mégis annak bizonyulunk, mit tegyünk, hogyan kérjünk segítséget, hogy gyermekünk ne örökítse majd tovább a pusztító viselkedést?
A szülők feldolgozatlan traumáinak örökölt érzései esetenként fantomként, a kimondatlan és kimondhatatlan dolgok szellemeiként élnek tovább az érintett gyerekekben. Részlet Galit Atlas Érzelmi örökség című könyvéből.
Hogy optimista legyen? Hogy felnőtt korában bizalommal forduljon a külvilág és az emberek felé, de vigyázzon is magára? Legelőször saját magunkkal kell tisztában lennünk.
A pszichológus kutatókat mindig is foglalkoztatta, hogy az emberek a tudatos elmén túl is kapcsolatban állhatnak. A tömegkultúrával ellentétben a pszichológusok nem természetfeletti jelenségnek tudják be ezt a képességet, hanem egy alapvető dolognak: a tudattalannak. Részlet Galit Atlas Érzelmi örökség című könyvéből.
Ha kreatív emberekre gondolok, nemcsak kiváló alkotók jutnak eszembe, hanem azok is, akik rendkívüli kreativitásukról tettek tanúbizonyságot, hogy miképp enyhítsék szenvedésüket egy-egy szomorú eset, sőt tragédia után.
Az ősznek és a télnek már-már szinonimája a melankólia, a nyárral viszont általában épp ellenkező a helyzet. Míg egyeseket a szigorú rutin hiánya vagy a strandszezon felhőtlen boldogsággal tölt el, másoknak a földi poklot is jelentheti a vakáció, amit mindenki más olyan nagyon vár.
Mi kell ahhoz, hogy érett felnőttként reménytelenül vágyakozzunk valaki elérhetetlen után? Egy fiatal nő történetéből kiderül, hogy semmi patológiás, szinte logikusan követték egymást a lépések. Mégis sokat elárul rólunk az ilyen helyzet, és az is, hogy miként tudunk kijönni belőle.
Egy-egy regény vagy vers elindít többnyire elindít bennünk valamit, szinte megváltozik tőle az életünk. Egy új művészetterápiás irányzat az irodalmi szövegek ilyen varázserejét aknázza ki.
Sz. kisfiúként csúszott bele a számítógépes játékok világába, majd egyre mélyebbre került. Később, nehéz élethelyzetei miatt drogozott, majd ivott is. Édesanyja mesélte el a fiú és a saját történetét. Egészen mélyre ment, mikor elmondta, milyen a családi mintázat, mi az ő felelőssége abban, hogy ez így alakult, és hogyan küzdöttek mindketten az évek során.
Amikor elmesélünk egy történetet, ami velünk történt, nem csak egy eseményláncot mondunk vissza, benne vagyunk mi magunk is. Duplán igaz ez, ha az életünk történetére gondolunk. De hogyan működik ez a fajta énkonstruálás?
Elképesztő kreativitással igyekszünk megszüntetni azt a feszültséget, amit a tetteink és az attitűdjeink közötti összeférhetetlenség vált ki belőlünk. Márpedig ilyen helyzetet a legváratlanabb pillanatokban is megélhetünk. A pszichológiában ezt nevezik kognitív disszonanciának.
