Az antropológus Lionel Tiger az optimizmust az emberi faj egyik legmeghatározóbb és legadaptívabb jellemzőjének tekinti. Elképzelése szerint az optimizmus először a jövőről gondolkodás (az anticipáció) képességének kialakulásakor jelenhetett meg. Ugyanis ha valaki a jövőről gondolkodik, akkor képes a saját halálát is előre látni – Tiger szerint az ebből fakadó félelem ellensúlyozására alakult ki az optimizmus.

A pszichológiai kutatások is arra utalnak, hogy az egészséges működéshez az segít hozzá, ha a jövőt egyfajta „illuzórikus ragyogásban”, azaz a reálisnál kicsit pozitívabb színben látjuk. Természetesen ez addig igaz, amíg az elvárásaink nem annyira irreálisak, hogy emiatt folyamatosan csalódások érnek minket.

Bár a bizalom, az optimizmus és a biztonság élménye akadémiai szempontból szétválasztható, ebben a cikkben rokon élményeknek tekintem őket. Hasonló kérdésre vonatkozik mindhárom: Vajon mennyire érezzük a világot és a kapcsolatokat olyan biztonságos, puha helynek, amelybe nyugodtan beleengedhetjük magunkat?

Temperamentum és gyereknevelés

Rendelje meg online!

HVG Extra Pszichológia

Hiába nevezte Tiger az optimizmust a legmeghatározóbb jellemzőnknek, sok olyan embert ismerünk (sőt, talán mi magunk is ilyen emberek vagyunk), akikre ez nem tűnik igaznak. A harmincas évei közepén járó Krisztina például szinte semmilyen helyzetben nem érezte ezt a biztonságos légkört. Szorongást élt át mások társaságában, szorongást élt át a teljesítményével, az egészségével, és úgy általában a világgal kapcsolatban. Vajon ki vagy mi lehet ennek az oka? Krisztina genetikai öröksége? A szervezetében keringő hormonok és neurotranszmitterek? A szülei viselkedése, vagy gyerekkora eseményei?

Hogy elkerüljem a túlpszichológizálás hibáját, mindenképp tisztáznunk kell, hogy az optimizmusunknak, szorongás- és bizalomszintünknek van bizonyos fokú genetikai és biológiai alapja. Ezek az alapok alakítják a temperamentumunkat (azaz az érzelmi-hangulati alapbeállítódásunkat), ami gyerekkorunkban nagymértékben befolyásolja a szülők nevelési stílusát.

Egy 2005-ös amerikai kutatásban ezzel kapcsolatban azt találták, hogy ha három- és hatéves kor között „nehéz” a gyerek temperamentuma (azaz nagyon mozgékony, sokszor él át negatív érzelmeket és ritkán együttműködő), akkor megnő annak a valószínűsége, hogy három évvel később az anya érzelmileg távolságtartóbb lesz, alacsonyabb lesz a toleranciaszintje, és általában sokkal szigorúbb lesz a gyerekkel.

Ha pedig ilyen az anya viselkedése, akkor megnő annak a valószínűsége, hogy 21 évvel később a gyerek pesszimistábban, sötétebben látja a világot és a jövőt. Tehát a nehezebben kezelhető gyerek esetén a szülőknek problémásabb olyan nevelési stílust alkalmazniuk, amely hosszú távon pozitív irányba hangolja a gyerek látásmódját.

Olvassa tovább Szondy Máté pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a valósággal, realitással, történeteinkkel foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.