Rákos betegeinek 650 ezer dolláros tartozását engedte el egy amerikai onkológus
Omar Atiq úgy érezte, elég nehézséget okoz a járvány az embereknek, nem akarta, hogy még a fizetés miatt is aggódjanak.
Omar Atiq úgy érezte, elég nehézséget okoz a járvány az embereknek, nem akarta, hogy még a fizetés miatt is aggódjanak.
Könnyed kis reklámnak szánták, most az ausztrál médiahatóság vizsgálja az egyik horgász- és kempingáruház hirdetését.
Az ír állami televízió nem győzött bocsánatot kérni, miután a szilveszteri műsoruk egyik poénja miatt felháborodott levelek özönét kapták.
Az utolsó esélye is elszállt annak a német lottógyőztesnek, aki 2017 óta nem jelentkezett több mint 11,3 millió eurós (4 milliárd forint) nyereményéért, mert legkésőbb 2020. december 31-én lehetett volna felvenni.
Negyedszer is a miskolcit választották a legszebb európai adventi villamosnak, közel 3,46 millióan szavaztak rá.
A Dumaszínház videójában nehéz nem a jeltolmácsra koncentrálni.
Jutott 2020-ban maszk a makákóknak is, de az élet nem állt meg, és vele a háborúk, a népvándorlás, a tudomány és a sport is adott témát bőven az AFP fotósainak. Összeállításunk a legérdekesebb képeket mutatja be ebből a nehéz évből.
A filmsztár kiskecskéi láthatóan roppantul élvezik az egy szál gitáros előadásokat.
Az öttalálatos szelvények feladói viszont több mint félmilliót nyertek.
Larry nem zavartatja magát a Brexit-bejelentés miatt.
Szerencsére a rendőrök segítségével sikerült kimenteni.