Hárman lemondtak a HUN-REN Irányító Testületében az öncsonkító döntés után
A döntés azonban nem volt egyhangú. A HVG úgy tudja, hogy ketten ellene szavaztak, ők és egy további tag le is mondtak tisztségéről.
A döntés azonban nem volt egyhangú. A HVG úgy tudja, hogy ketten ellene szavaztak, ők és egy további tag le is mondtak tisztségéről.
A vezetés egyúttal arra kérte Hankó Balázs minisztert, hogy indítsa meg az új HUN-REN megalapítását.
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Riasztó tapasztalatokat szerzett a mesterséges intelligenciával egy gyermekpszichológus, aki azt tesztelte, milyen tanácsokat adnak a hozzá forduló gyerekeknek a chatbotok.
Legalább 40 000 ember halála köthető az azbeszthez az Egyesült Államokban, a Trump-féle környezetvédelmi hivatal mégis azt mérlegelheti, hogy feloldja a tilalmát néhány esetben.
Több szív- és érrendszeri megbetegedés kockázatát is drámaian emeli a kannabiszhasználat egy friss kutatás szerint.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz, de a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének kezdeményezésére a HUN-REN kutatói demonstrálni fognak a kutatóhálózat szétszedése ellen. FRISSÍTETT
A sikeres klinikai vizsgálatokat követően az amerikai gyógyszerfelügyelet is jóváhagyta a lenacapavirt, melynek hatékonysága kiemelkedő – de sajnos ezt az ára is tükrözi.
Aggasztó megállapításokat tett egy francia vizsgálat, ami a dezogesztrel-alapú fogamzásgátlókat vette górcső alá. Pánikra nincs ok, de azért néhány dolgra érdemes figyelni.
Az orvosoknak eddig ki kellett vágniuk egy darabot abból a kóros sejtszaporulatból, amelyről meg akarták tudni, hogy jó- vagy rosszindulatú-e. Brit kutatók most egy úttörő megoldással tennék ezt elviselhetőbbé.
Freund Tamás, az MTA elnöke bejelentette, hogy a kutatóközpontok vezetőinek kérésére az Akadémia kész átvenni a HUN-REN-ről leválasztani kívánt bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóközpontokat.
Igen komplex folyamat működésre bírni egy köztéri ivókutat, de ezt is megfejtették Sydneyben a kakaduk, melyek korábban már a kukabúvárkodás terén is bizonyítottak.
Példátlan dolgot vitt véghez az Európai Űrügynökség: a Proba-3 űrszondapáros segítségével létrehozott egy mesterséges napfogyatkozást, amit ezentúl akár naponta megismételhet. Ennek pedig komoly tudományos haszna lehet.
A kutyák és a gazdáik gyakran olyan belső (és külső) tulajdonságokat hordoznak, ami mindkét félben hasonló. A dolog több egyszerű viccnél, már tudományos magyarázata is van a jelenségnek.
Évmilliókkal ezelőtt is szenvedtek már az állatok a daganatos megbetegedésektől, legalábbis a dinoszauruszok biztosan. Egy most tett felfedezés az emberiség küzdelmét is segítheti a betegséggel szemben.
A kutatók már egy ideje észrevették, hogy sok csillag párban jár, olyan kettős vagy többes rendszereket alkotva, amik tagjai egymás körül keringenek. De hogy hogyan néznek ki és működnek ezek a különleges rendszerek, az eddig nem volt ismert – a válaszhoz egy nemzetközi kutatócsoport került közelebb, amit Varga József, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) munkatársa vezetett.
Koreai kutatóknak sikerült olyan áttörést elérniük a zöld hidrogén előállításában, amelynek köszönhetően a gyártás sokkal olcsóbbá válhat.
Egy pandémia során – sok más egyéb mellett – az is sokat számít, hogy az emberek egyéni szinten mit tesznek a megelőzés érdekében. Most magyar kutatók mutatták ki, mennyit számít az önkéntes prevenció – és ez jól jöhet majd a jövőbeni járványok során.
Június 16. és 18. között, azaz hétfőtől három estén át látható lesz a Mars és az oroszlán csillagkép legfényesebb csillaga, a Regulus együttállása a nyári égbolton.
A Flinders Egyetem közzétette a világ első nyilvános háromdimenzióss állatcsont-adatbázisát, amely több mint 1600 ausztrál állat digitalizált csontvázát tartalmazza, köztük kihalt fajokét is.