Tárgyalni kezdett Peking és Kijev az állítólag az oroszok oldalán harcoló, elfogott kínai katonákról
A kínai külügyi szóvivő szerint a kormánya álláspontja mindig az volt, hogy az állampolgárai maradjanak távol a fegyveres konfliktusoktól.
A kínai külügyi szóvivő szerint a kormánya álláspontja mindig az volt, hogy az állampolgárai maradjanak távol a fegyveres konfliktusoktól.
A megállapodás már csak a két párt küldötteinek, illetve tagságának jóváhagyására vár.
Az olaszországi látogatáson tartózkodó brit uralkodónak és a feleségének is sűrű programja van azon a napon, amikor a huszadik házassági évfordulójukat ünnepelik.
Ezt azzal indokolják, hogy túl drága és a misszió már nem játszik semmilyen szerepet Koszovó politikai irányításában.
Nagy erőkkel dolgoznak a romok között a sérültek mentésén.
Az ukrán elnök úgy véli, Kína ezzel csatlakozott Oroszország Ukrajna elleni háborújához.
A Colosseum jegyeladási rendszerének honlapján sosem lehetett megvenni az alapáras jegyeket.
Az intézkedéssel felbátorodhat Vlagyimir Putyin és újra kitolódhat a tűzszünet.
A brit uralkodó pont akkor indult a feleségével Rómába, amikor Harry landolt Londonban.
A hír nyilvánosságra kerülése után jelentősen beestek a Sheinhez köthető cégek részvényei.
Az erdélyi Csibi Magor rövid tanársegédség után egy román párt színeiben, rendkívül fiatalon lett EP-képviselő. Amikor otthagyta a politikát, édesanyja azt mondta, „nagyon örvendek, mert kezdtem félni attól az embertől, akivé válsz.” Azért is váltott gyakran karriert, mert tanulni, fejlődni akart, amit szerinte csak úgy lehet, ha ő a legbutább az asztalnál. Most üzleti tanácsadó. HVG-portré.
Az aktivista fellebbez a döntés ellen.
Volodimir Zelenszkij elmondása szerint a vezérkari főnök arról tájékoztatta, hogy Kurszk mellett Belgorodban hajtanak végre műveleteket az ukrán csapatok.
Donald Trump szerint Irán nagy bajban lesz, ha szombaton nem sikerül megegyeznie az Egyesült Államokkal.
A testület ugyanakkor azt is kimondta, hogy a háborús törvényre hivatkozva deportált külföldi állampolgárokat megilleti a tisztességes eljárás.
A Kreml szerint addig nem lehet beszüntetni a harcokat, amíg számos feltételt nem tisztáztak.
Rendszer ez, vagy csak őrült beszéd? Az NBC 2015-ben még kirúgta Donald Trumpot azért, ami mára az amerikai politika alapvetésévé vált, tíz év elteltével viszont teljesen elszabadult az elnök kommunikációja. Sikerét nemcsak a valóságot átíró, a közösségi médiát eluraló környezetnek köszönheti, hanem annak is, hogy igazi profi a közönsége előtt: mindig mond idézhetőt, jót vagy rosszat.
Horvátország, Olaszország és Franciaország felé került az izraeli miniszterelnök gépe, ezzel 400 kilométerrel lett hosszabb az útja Washingtonba.
A Hamász válaszul tíz rakétát lőtt ki dél-izraeli városokra.
Knut Abraham CDU-s politikussal beszélgettünk a magyar–német és a magyar–orosz kapcsolatokról, az EU jövőjéről, a német fegyveripar magyarországi beruházásairól és személyeskedő kormányzati kampányokról.