Tusk: Oroszország terrortámadásokat tervezett légitársaságok ellen világszerte
A napokban a The New York Times arról írt, hogy az amerikai hírszerzés Putyinnak üzenve állíttatott le egy tömegkatasztrófával fenyegető szabotázsakciót.
A napokban a The New York Times arról írt, hogy az amerikai hírszerzés Putyinnak üzenve állíttatott le egy tömegkatasztrófával fenyegető szabotázsakciót.
A második világháborúban az ukrán felkelők közel 100 ezer lengyelt öltek meg, ám a tömegsírok feltárását és újratemetését eddig nem lehetett elvégezni a Lengyelországtól azóta elkerült területeken.
Még nem vetették el a rendőrök, hogy a testvérek egyszerűen úgy távoztak a folyópartról, hogy nem látták őket kamerák, de a legvalószínűbbnek azt tartják, hogy valamiért a vízbe kerültek.
Noha Németország szerint már nem feltétlenül indokolt a menekültstátusz, a szír külügy szerint jobban élnek és nagyobb biztonságban vannak ott az emberek.
Annak ellenére, hogy az elnök nagy kedvelője az üdítőnek, kapcsolata korántsem volt felhőtlen az elmúlt években a céggel.
Az egykori first lady már Jimmy Carter temetésére sem kísérte el Barack Obamát.
Arra még várni kell, hogy az USA megszüntesse a kereskedelmi embargót is.
A gazdasági és katonai reform támogatásáról is rendelkezik a paktum.
Jun Szogjol még mindig törvénytelennek tartja az ellene folyó eljárást.
A szerb államfő azután döntött így, hogy egy felmérésből kiderült: a lakosság 52 százaléka a leváltását szeretné.
A kastélynak gazdag a történelme, a falai között még Beethoven is komponált.
Az ellenzék szerint nem engedhetik meg, hogy a miniszterelnök Moszkva felé vigye Szlovákiát.
Egy disszidens szerint a katonák agymosást kaptak, és készek feláldozni magukat Kim Dzsong Unért.
Állítólag Izrael is hajlik arra, hogy rábólintson.
Az orosz külügyminiszter szerint hasonló Grönland helyzete, mint amikor ők meghallgatták a Krím, a Donyec-medence és Novorosszija lakóit.
A szélsőjobboldali Itamár Bengvír a túszalkut „a Hamásznak való behódolásnak” tartja.
Több nagyvárosból, köztük Szaratovból és Kazanyból is károkat jelentettek.
Az MI5 titkosítás alól feloldott dokumentumaiból derül ki, hogy még az uralkodó elől is titkolták Anthony Blunt hírszerzői tevékenységét.
A főváros nagy részét a bűnszervezetek ellenőrzik, nem látszik az erőszakhullám vége.
Több hónapja próbálják a hatóságok a felszínre hozni a mélyben dolgozókat, de ötszázan még lent lehetnek.