Százan éhen haltak egy illegális dél-afrikai aranybányában
Több hónapja próbálják a hatóságok a felszínre hozni a mélyben dolgozókat, de ötszázan még lent lehetnek.
Több hónapja próbálják a hatóságok a felszínre hozni a mélyben dolgozókat, de ötszázan még lent lehetnek.
A megválasztott elnököt a 2020-as választás eredményének megváltoztatására tett törvénytelen kísérlet miatt vádolták volna meg, de elnökként nem állítható bíróság elé.
Ez az első alkalom, hogy politikusok nem tarthatnak beszédet az évfordulós megemlékezésen.
Naváf Szalám korábban tíz évig volt Libanon ENSZ-nagykövete, kinevezése azt jelzi, hogy csökken a Hezbollah befolyása Libanonban.
A legújabb rakétateszt a japán külügyminiszter dél-koreai látogatását előzte meg, de valójában Donald Trumpnak szólhat a kommunista diktatúra durrogtatása.
Herbert Kickl, az FPÖ elnöke kizárta bizonyos adók emelését.
Volodimir Zelenszkij egy lényegre törő üzenetet fogalmazott meg Robert Fico felé.
Ugyan Mute Egede leszögezte, hogy Grönland nem eladó, de az együttműködés lehetőségét nem zárja ki.
Mark Rutte NATO-főtitkár szerint azonban veszélyes időket élünk, ezért többet kell beruházni a védelembe.
Donald Trump felesége azt is megosztotta: nem mindenben értenek egyet, de ez így van rendben.
Legutóbb Észak-Koreával kötött ilyet Vlagyimir Putyin orosz elnök, látjuk, mi lett a vége.
A petíciót már közel 90 ezren írták alá.
Grönland olvadó jégtakarója nemcsak a klímát, hanem a világpolitikát is átformálja. A szituáció olyan, mintha új földrészt fedeztek volna fel. Bemutatjuk a jeges sziget ismeretlen oldalát, amiből kiderül, miben hasonlít Ózd és Grönland, és miért akarja akár fegyverrel is megszerezni a szigetet Donald Trump.
Izraeli források szerint napokon belül elhallgathatnak a fegyverek a Gázai övezetben.
A keresést a Dee folyó felszínén úszó jégtáblák nehezítik.
2014-ben az európai NATO-országok vezetői fogadalmat tettek, hogy tíz éven belül elkezdenek érdemben költeni a haderőikre. Az akkor vállalt legalább kétszázalékos GDP-aránytól még most is többen elmaradnak, miközben már készítik elő a még magasabb elvárást.
Az ukránok tudnak segíteni az amerikaiaknak az életmentésben – jelentette ki.
A tiltakozók a szerbiai alkotmánybíróság épülete elé vonultak, ahol 15 perces néma csenddel emlékeztek meg az újvidéki pályaudvaron történt tragédia 15 áldozatáról.
A városban elharapózó tüzeknek eddig kevesebb mint a harmadát tudták megfékezni a hatóságok.
Ebből 300 a halottak és 2700 a sebesültek száma.