Az ARD nevű német csatorna hamarosan számon kéri az UEFA-t az újabb esettel kapcsolatban, amely a német-olasz találkozón történt.

A szurkolók élő közvetítést akarnak
AP / Jens Meyer
Az Európa-bajnokság igazgatóját érte kritika azt követően, hogy nem először vezették félre a tévénézőket már korábban felvett képkockákkal, hogy ezzel nagyobb hatást tudjanak gyakorolni rájuk.
Jörg Schöneborn, az ARD társaság Európa-bajnokság közvetítéséért felelős személye kritizálta a félrevezető sugárzást. "Meg vagyunk döbbenve, és ez irritáló. Ezek a képek számunkra nem elfogadhatóak, különösen azóta, hogy beszélgettünk ezzel kapcsolatban a szövetséggel pár nappal ezelőtt. Úgy látszik, újra meg kell tennünk. A német közvélemény élő képet akar, ha élő közvetítést néz."
Az előző eset a német-holland összecsapás előtt történt, amikor Joachim Löw a bemelegítésnél tréfálkozott egy labdaszedő fiúval. Ezt rögzítették, majd a mérkőzés közben bejátszották. Ekkor kérte az ARD, hogy ne ismételjék ezt meg.
Ennek ellenére újra megtörtént. Most egy hölgyet mutattak, aki könnyeivel küzdött, csak éppen nem a gólokat követően történt ez vele, hanem még a középkezdést megelőzően, boldogságában pityeredett el -közölte a Süddeutsche Zeitung nevű lap.