Úgy tűnik, Trump azt gondolja, hogy a pápát is miatta választották meg
Az elnök leszedte a keresztvizet egy műsorvezetőről, aki szerinte másként gondolja.
Az elnök leszedte a keresztvizet egy műsorvezetőről, aki szerinte másként gondolja.
A Kung Fury 2-ben a szivart rágcsáló Schwarzenegger „náci seggeket rúgna szét”.
A lengyel külügy bekérette az orosz nagykövetet.
Budapest legromosabb romkocsmája 21 év után húzza le a rolót.
„A magyar miniszterelnök attitűdje, remélem, kijózanítóan hat Romániában a magyarságra” – írta.
Van olyan kérdés, amelyben a nyugdíjasok komoly többsége sorakozott fel egy tiszás javaslat mögött – igaz, anélkül, hogy tudták volna, melyik párttól származik az adott ötlet.
Más elfoglaltság híján sok fiatal ezzel töltötte az idejét Afganisztánban.
Egy hónap alatt 376 milliárd forinttal nőtt a hiány – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Csillagászoknak sikerült a korábbinál pontosabb leírást adni a HD 219134 kódjelű csillagról, ami csupán 21 fényévre található a Földtől.
Szijjártó Péter szerint évi plusz 600 milliárd forintba kerülne Magyarországnak, ha megvalósulna az EU terve, és minden tagállam teljesen leválna az orosz energiahordozókról. Pontosan miről szól az unió javaslata? Milyen helyzetben éri Magyarországot? És tényleg feladat nélkül maradhat Németh Szilárd rezsibiztos?
A profi vízilabdától visszavonuló Simone Rossi videóelemzőként segítheti Szoboszlai Dominikékat.
A történész szerint Erdélybe még nem szivárgott át Orbán Viktor varázstalanítása, nem tudják elképzelni, hogy a magyar miniszterelnök hibázhat.
A legnagyobb havi áresések listáján a mostani árrésszabályok előtt elég kevés olyat találtunk, amit az állam okozott, a legnagyobb drágulásokén annál többet.
Alig négy hónap alatt hétmillió autó talált gazdára a távol-keleti országban.
Donald Trump második elnöksége minden bizonnyal felgyorsítja a globalizáció hanyatlását. A vámháború, USA és Kína válása fájdalmas következményekkel jár a világ, és nem utolsó sorban a tőkepiaci befektetők számára. Természetesen minden folyamat visszafordítható, de miközben az okok nem szűnnek meg, a megoldási kísérletek akár katasztrofálisak is lehetnek.
Néhány alapszabály ismerete és betartása, egy kis odafigyelés és némi tudatosság szükséges csupán ahhoz, hogy fenntartható módon tudjuk le a heti nagybevásárlást. De mik ezek és hogyan érdemes őket a mindennapok részévé tenni? Cikkünkben ennek járunk utána.
A Boston Consulting Group május elején megjelent globális Value Creators ranglistájának élmezőnybe egy közép-kelet-európai vállalkozás sem fért be, pedig bőven vannak a régióban is nagyon jól teljesítő cégek. Az eheti hírlevélben Juhász László, a BCG Kelet-Európáért felelős szenior partnere a nemzetközi piaci sikerek hátterét vizsgálja.
Az Egyesült Államok repülőgépet küldött Johannesburgba 49 emberért, akiket diszkrimináció áldozatának tekintenek.
Nagyon kevés arany nagyon rövid időre, de ez így is nagyon nagy siker – komoly eredményről számolt be a CERN, melynek során ólmot sikerült arannyá „változtatni”.