Orbán Viktor Semjén Zsolttal és Sulyok Tamással megy a pápa temetésére
Mindhárman ott lesznek a szertartáson.
Mindhárman ott lesznek a szertartáson.
A természeti katasztrófákkal kapcsolatos eljárása az elnöknek legalábbis érdekes, mivel amikor kormányon van, a kezelésüket rátolná a tagállamokra, ám ellenzékből a szövetségi kormányt és Joe Bident szapulta, amiért azok nem tesznek semmit.
A jelek szerint a DNS egy bizonyos részén sokkal gyorsabban dolgozik az evolúció, mint ahogy azt elképzelné az ember.
Orbán Viktor mára felismerte a Tisza jelentette veszélyt, ezért nyit új kommunikációs csatornákat: a Hont-interjú után elment egy lakossági fórumra, ahol ugyan nem poloskázott, de „balsorsnak” minősítette Magyarékat, és beszélt arról is, meddig lesz Magyarország az EU-ban, valamint rácsodálkozott az internetre is. Kielemeztük a kormányfő olykor standupos elemekkel tűzdelt, erős kijelentéseit.
A lakosság védelme érdekében.
A születendő gyermek: öröm, ajándék, egy új élet lehetősége. A születendő gyermek: hitelképesség, lakásvásárlási lehetőség, plusz egy szoba. Magyarországon egyre többen az utóbbi összefüggésben (is) gondolnak jövendő babájukra, mivel az állami támogatások így próbálják megfordítani a kedvezőtlen demográfiai trendet. De túl szociológiai, gazdasági és politikai megfontolásokon: ez az ösztönzés milyen pszichés következményekkel járhat egy fiatal házaspár életében, kapcsolatában?
Több helyen jég is esett.
Saját bőrén tapasztalhatja meg az orosz hadsereg, miért nem érdemes lopni a fizetős programokat: most egy térképészeti app feltört változata kezdett terjedni, ami látszólag remekül hozza a prémium változat funkcióit. Csak hát közben egy csomó adatot ellop a mobilról, mivel tartalmaz egy kémprogramot is.
A születendő gyermek: öröm, ajándék, egy új élet lehetősége. A születendő gyermek: hitelképesség, lakásvásárlási lehetőség, plusz egy szoba. Magyarországon egyre többen az utóbbi összefüggésben (is) gondolnak jövendő babájukra, mivel az állami támogatások így próbálják megfordítani a kedvezőtlen demográfiai trendet. De túl szociológiai, gazdasági és politikai megfontolásokon: ez az ösztönzés milyen pszichés következményekkel járhat egy fiatal házaspár életében, kapcsolatában?
Az észak-koreai ballisztikus rakéta egy lakóházba csapódott be.
Ferenc pápa temetésének napjára.
Három történet arról, hogy megszületésünk élményét – életünk legjelentősebb eseményét – magunkkal visszük. S ha ez traumatikus volt, rajtunk áll, hogy feldolgozzuk, és a helyére tegyük, hogy ne gátoljon minket a továbbhaladásban.
Az új főszerkesztő korábban a Magyar Nemzetnél és egy azóta megszűnt kormánypárti lapnál is dolgozott.
A VIII. kerületi polgármester több ponton cáfolta az építészeti államtitkár projektről tett kijelentéseit. Szerinte a helyieknek továbbra sincs ráhatásuk a projektre, ami még módosult formájában sem tetszik nekik.
A tajvani TSMC 2028-tól már 1,4 nanométeres gyártási technológiával is készítene chipeket, amelyek gyorsabbak lehetnek és kevesebbet fogyaszthatnak még a jelenlegi csúcsteljesítményű lapkákhoz képest is.
Játékfilmes eszközökkel és archív felvételekkel idézi meg Hitler propagandaminiszterét a Goebbels, a manipuláció művészete című film. A május elsejétől látható alkotás rendezőjével, Joachim Langgal a goebbelsi propaganda hatékonyságáról, a náci rezsimet kiszolgáló filmrendezőkről beszélgettünk.
A bíróság szerint nagyobb társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy az orvos a foglalkozását az egészségügyben gyakorolni tudja, mint hogy letartóztassák.
Az első gyermek megszületésével háromtagúvá bővül a család. Más kihívásokkal néz szembe egy klasszikus családi formáció, mint a gyermekét egyedül nevelő szülő, nagyszülő, vagy az, aki az örökbefogadás mellett döntött.
A HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumának (SCL) szakemberei olyan rendszert fejlesztettek, ami nagymértékben képes arra, hogy a drónok önálló módon tudjanak repülni, és reagáljanak a váratlan helyzetekre is.