Tetszett a cikk?

Több magyar orgánum is hírt adott a Financial Times-nak a magyar pénzügyminiszter-csere kapcsán írott cikkéről, amelyben a szemleíró a pénzügyi válság főbűnösének nevezte Járai Zsigmondot. Az MNB most válaszolt.

Január 9-én a Londonban megjelenő Financial Times Observer (Megfigyelő) rovatának szerzője Járai Zsigmondot a forintválság kapcsán „a még mindig pozícióban lévő főbűnösnek” titulálta, aki "a kilencvenes évek végén indította el a költekezési hullámot, és a jegybank élére történt 2001-es kinevezése óta katasztrofális monetáris politikát folytat”. „Járai az utóbbi időben feltűnően hallgat” - tette hozzá a névtelen szemleíró. Korábban, tavaly december 4-én ugyanebben a témában írta: „csak rontott a helyzeten, hogy Járai megszállottként akarja Magyarországot 2008-ban beléptetni az euró-zónába (isten őrizz, hogy a szlovákok jussanak be előbb…). A jegybank elnökök talán szentek manapság, de a piacok legszívesebben Járai hűlt helyét szeretnék látni."



Január 15-én a lap közölte Missura Gábornak, az MNB szóvivőjének válaszát Az Observer belekeveredett a magyar politikai csatározásba címmel. „Rendben van, hogy a kommentárok, jellegüknél fogva szubjektívek, de nem kellene előítéleteseknek is lenniük. Az Observer azt állítja, hogy az MNB elnöke felelős elsősorban a magyar gazdaság állapotáért. Meglepő, hogy néhány sorba hogyan tudott ennyi mindent belezsúfolni, tárgyi tévedéstől kezdve (»Járai megszállottként akarja Magyarországot 2008-ban beléptetni az euró-zónába«) egyoldalú ítéletig (»katasztrofális monetáris politika«), meghazudtolva a nemzetközi intézmények véleményét. S a költségvetés jelenlegi helyzetéért Járait vádolni, aki 2000. december 31-ig volt pénzügyminiszter, egyszerűen nevetséges" - írja Missura. És felhívja a figyelmet, hogy az FT rovatában közölt egyoldalú vélemények a magyar belpolitikai villongások ihletőivé, sőt, részévé válhatnak.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!