Mekkora hozam kell egy nyugdíjbiztosítástól, hogy megérje fizetni?

Egy nyugdíjbiztosítás mindenképp hozzásegít a nyugodt nyugdíjas évekhez, de nem mindegy, hogy mennyivel, hiszen helyette akár az olcsóbb önkéntes nyugdíjpénztári megoldás is választható. A Bank360 kiszámolta, milyen hozamot kell elérnie egy nyugdíjbiztosításnak, hogy kedvező nyugdíjcélú befektetés legyen.












A Pénzügyminisztérium elismerte: a járvány hatással volt a nyugdíjkassza egyenlegére

A kormány a tervezettnél kétszer nagyobb hiányt csinált 2021-ben, pedig az adóbevételek a vártnál sokkal jobban teljesültek. A központi költségvetés adóssága 40 ezer milliárd forint fölé nőtt. A nyugdíjasok számának nőnie kellett volna az első félévben, de csökkent – „feltehetően” a pandémia miatt. A HM szerve kétszer annyit költött páncélosokra és helikopterekre, mint az Emmi szerve oltásokra és tesztekre.


GKI: Már nem látják annyira borúsan a jövőt a magyar fogyasztók

A GKI-nak – az EU támogatásával készített – felmérése szerint az év első hónapjában az üzleti és fogyasztói várakozások is emelkedtek, de míg az előbbiek érezhetően elmaradnak, az utóbbiak jóval kedvezőbbek tavaly novemberi szintjüknél. A járvány előtti szintet azonban még mindig nem érik el.