A teljes szlovén közszférát arra kötelezték, hogy a Mol helyi kútjain tankoljon
Stratégiai megállapodás született a Jansa-kormány és a Hernádi-cég között.
Stratégiai megállapodás született a Jansa-kormány és a Hernádi-cég között.
hvg.hu
A drágaság miatt háborgó közvélemény Mateusz Morawiecki miniszterelnök keddi bejelentését bizonyára nem bánja, de ez is az uniós szabályok felrúgását jelenti.
Jelenleg 157 ezer forintot kell fizetni egy albérletért havonta Budapesten, de ez az összeg 170 ezer forintra emelkedhet.
hvg.hu
Egyetlen negyedév leforgása alatt 15 százalékkal több bankkártyás vásárlás történt Magyarországon, a költések összege viszont nem sokkal emelkedett.
hvg.hu
6,4 százalékkal nőtt a GDP 2021-ben, miközben az államháztartás központi alrendszerének hiánya az 5 ezer milliárd forintot is meghaladta – közölte a Pénzügyminisztérium.
hvg.hu
A járvány okozta mélypontról 2021-ben egyértelműen visszakapaszkodtak a személyi kölcsönök, és 2022-ben már elérheti a folyósításuk a 2019-es szintet - derül ki a Bank360.hu összeállításából. Az otthonfelújítási támogatás ugyan elvileg konkurense ennek a hitelnek, de a valóságban esetenként még növelte is a keresletet iránta.
Bank360.hu
Erről nyilatkozott a brüsszeli Politicónak az a tajvani diplomata, aki Vilniusban a képviseletet vezeti. Tajvan 200 millió dolláros alapot hozott létre, amelyből beruházásokat finanszíroznak a balti államban. Tajvan fejlesztési minisztere kedden tárgyal a chipgyártásról Litvánia gazdasági miniszterével.
Lengyel Miklós
A lázongások során egyre-másra döntik le a volt diktátor, Nurszultan Nazarbajev szobrait Kazahsztánban, és a külföldi sajtóból az is kiderül, hogy miért. Míg a nép nagy része a megélhetésért küzd, a diktátor családja dúskál a földi javakban: Nurszultan Nazarbajev a francia Riviérán, 28 éves lánya Nagy Britanniában vásárolt be korábban.
Lengyel Miklós
Hat százalékkal ugrott meg a panelek iránti érdeklődés a tavaly januári szinthez képest egy friss elemzés szerint.
hvg.hu
Sokan csak a filmekből ismerjük a pro bono ügyeket, vagyis azt, mikor egy ügyvéd ingyen vállalja a védelmet. Holott Magyarországon is gyakori jelenség és messze nem elérhetetlen. Dr. Rékási Róberttel, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ügyvédi Kamara elnökével, dr. Fügedi Szilviával, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettesével, dr. Gyalog Balázzsal, a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkárával és dr. Havasi Dezső a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara elnökével a másfél éve indult jogsegélyszolgálatról és a pro bono ügyek működéséről beszélgettünk, többek között megtudva azt is, hogy mi alapján vállal egy ügyvéd egy ügyet és hogy vannak-e „népszerű” témák.
Budapesti Ügyvédi Kamara
Az ellenzék úgy véli, hogy a kormánynak lehetősége lenne rá, hogy csökkentse a magas élelmiszerárakat.
hvg.hu
Az új magyar foglalkoztatottsági csúcs ellenére rengetegen hagynak ott hiányszakmákat.
hvg.hu
A Fesztiválkatlanból fog indulni a libegő a Kopasz-hegy felső részére.
hvg.hu
A Matolcsy György-vezette pénzintézet Szentpétery Ádám alkotásaiból vásárol be.
hvg.hu
A lengyel ellenzék attól tart, hogy a Mol továbbadja a felvásárlás előtt álló Lotos kúthálózatot orosz cégeknek.
A Market Építő Zrt. egy futballstadion telkén húzhat fel négycsillagos szállót.
hvg.hu
A G7 szerint az élelmiszerinfláció jelensége már régóta nem számít meglepetésnek.
hvg.hu
A két utazó tárlatot ugyanaz a cég intézi, aki a Trianon-emlékév kiállításait szállította.
hvg.hu
A társaság nem kínált kellő számú versengő biztosítási terméket, de az ügyféltájékoztatása és adatszolgáltatása is hiányosnak bizonyult.
MTI
Az arany történetét folytató sorozat harmadik részében a brit kötvénypiac kialakulásától a FED megalakulásáig tekintjük át az arany történetét. (A cikk terjedelmi okok miatt a goldtresor oldalán olvasható teljes egészében.)
Conclude Zrt.