A kirekesztést segítette a kirekesztésellenes program Nyíregyházán, milliárdos uniós támogatást bukhat a város

A város két programra nyert összesen 2,5 milliárd forintot, ebből kellett volna csökkenteni a romák szegregációját. Nem sikerült: egy leszakadó telepet elbontottak, de a lakosság nagy részét a másikba telepítették át, duplájára duzzasztva az ottani lakószámot. Az áttelepített gyerekek pedig sorban hagyják ott a korábban látogatott, integrált iskoláikat, és iratkoznak át a másik telep szegregált intézményébe, mert most már az van közel. Civil panasz nyomán két évig vizsgálódott az Európai Bizottság, végül január elején döntöttek: vissza kell fizetni a projektekre adott uniós támogatást.













40 ezres nyugdíjra sem számíthatnak a katás vállalkozók

Katás vállalkozóként rövid távon nagyon sok előnyhöz lehet jutni – de milyen áron? Az aktív kori kényelemért idős korban fognak „törleszteni” a katások, amikor kiábrándítóan alacsony lesz a nyugdíjuk. Most megnéztük, pontosan mire számíthatnak a kisadózók a 2022-es trend alapján. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a puszta megélhetéshez sem lesz elegendő az állami nyugdíjuk, így mindenképpen más megoldást kell találniuk.




Néhány perc is elég, hogy biztonságban tudjuk otthonunkat

Komoly kiadásoktól kímélhetjük meg magunkat, ha otthonunk rendelkezik biztosítással. A többség gondoskodik is erről, azonban csak kevesek gondolják azt, hogy lakásbiztosításukat időről időre érdemes felülvizsgálni. Márpedig ez kifejezetten fontos és elengedhetetlen az általunk megkérdezett szakértő szerint, aki hangsúlyozta azt is, nem csak lakástulajdonosként hasznos lakásbiztosítást kötni. Maknics Anitát az Allianz lakossági vagyon termék- és portfoliómenedzsment osztály vezetőjét kérdeztük arról, miért és hányszor érdemes felülvizsgálni meglévő biztosításunkat.