Napi 50 millió köbméterre csökkentette a többségében orosz állami tulajdonú Gazprom vállalat az Ukrajnán keresztül Európába érkező gázmennyiséget. Ilyen keveset utoljára 2020 januárjában küldtek.
8,5 százalékkal nőttek a keresetek 2021 októberében – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. A költségvetési szférában már csak pár ezrelékponttal volt nagyobb a béremelkedés, mint az infláció, az év első tíz hónapjában 3,7 százalékkal nőttek csak a reálkeresetek.
Októberig 1570 milliárd forint volt a kormányzati szektor hiánya – és csak év végén jött a nagy, szokásos pénzszórás. A kormány egész évre a GDP 7,5 százalékára rúgó, 4 ezer milliárd forintos hiánnyal számol.
Bár a mezőgazdaság fokozottan kitett a klímaváltozás negatív hatásainak, a gazdák csak egy része használ olyan okos megoldásokat, amelyek hozzájárulnak az ágazat fenntartható működéséhez.
A Népszava több városnál is érdeklődött a kieső bevételekről. Miskolcról például azt a választ kapták, hogy a számításaik szerint 3,2 milliárd forinttal csökkennek a forrásaik az elvonások miatt.
Emmanuel Macron igyekszik rácáfolni arra, hogy a féléves uniós elnökségek már nem fontosak. A francia államfő számára az uniós siker egyben választási sikert is hozhat – legalábbis elméletben.
Brüsszel az atomenergiát, sőt kisebb mértékben a földgázt is zöld energiaforrásnak tekintené egy átmeneti időszakban, de ezt a Párizs által javasolt elképzelést Berlinben elvetik – állapítja meg a Politico.
A hidrogén a világegyetemben leggyakrabban előforduló kémiai elem, mégis a klímaváltozás fenyegetése – és a 21. század felgyorsult technológiai fejlődése – kellett ahhoz, hogy az emberiség hasznosítani tudja. A hidrogén járművek üzemanyagaként, az ipari folyamatokban és a megújuló energiaforrások által termelt energia tárolásában, de még az űrutazásban is felhasználható. Azonban nem mindegy, hogy zöld, kék vagy szürke hidrogént használunk – előbbi teljes karbonsemlegességet kínál, de átmenetileg a csökkentett szén-dioxid kibocsátással járó hidrogén-előállítás is megoldást jelenthet, amit ma „kéknek” nevezünk.