Ami a szemünkön befér

A nézők és a hirdetők kegyeiért folytatott versenyben tavaly abszolút piacvezetővé vált az RTL Klub, ám a jelek szerint a Tv2 ezüstje is szépen csillog. Az idei évnek kevesebb közszolgálati kötelezettséggel és néhány új feltörekvő versenytárssal vágnak neki a kereskedelmi televíziók.

  • unknown unknown
Ami a szemünkön befér

Vajon a Piedone Hongkongban közszolgálati műsor-e vagy sem? A Bud Spencer-vígjátékkal egy tavaly augusztusi hétfő este a Tv2-nek sikerült a konkurens RTL Klubénál több nézőt a képernyő elé szögeznie, amit a csatorna illetékesei azzal akartak tetézni, hogy megpróbálták elérni: a film vetítését az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tudja be a közszolgálati kötelezettség teljesítéseként. Az ilyen és ehhez hasonló viták elkerülését szolgálja elsősorban a két országos kereskedelmi csatornával még 1997-ben kötött műsorszolgáltatási szerződés mostani módosításának tervezete, amit a Tv2 december 19-én már alá is írt, ám az RTL Klub még nem reagált rá.

A módosítást a kereskedelmi rádiók ez ügyben elért sikerén felbuzdulva a tévétársaságok kezdeményezték, mindenekelőtt azt kívánva elérni, hogy az ORTT csökkentse a frekvenciahasználatért fizetendő műsor-szolgáltatási díjat (amit maguk a csatornák ajánlottak annak idején a pályázaton), valamint hogy további 5 évvel automatikusan hosszabbítsa meg az eredetileg 10 évre, 2007-ig elnyert koncessziójukat. E kérésekre az ORTT kategorikus nemmel válaszolt. Engedett viszont a közszolgálati kötelezettségek enyhítése iránti igénynek. Annak ellenére, hogy azok egykori túlvállalása is önkéntes volt, sőt a Tv2 győzelmét például akkoriban egyebek közt azzal indokolták, hogy a csatorna műsoridejének több mint 40 százalékában közszolgálati programok vetítésére kötelezte magát. Ez utóbbi csökkent január elsejétől a Tv2 esetében - a legalább napi 18 órás műsoridőre vetítve - 32 százalékra, azaz 5,8 órára. Mindeközben az RTL Klub 32 százalékos kötelezettségét 30 százalékosra, 5,4 órára javasolja mérsékelni az ORTT. Egyúttal azonban a hatóság - az eddigi pongyola megfogalmazásokkal ellentétben - szinte tételesen definiálta azokat a műsorokat, amelyek megfelelnek a közszolgálati elvárásoknak, és azt is részletesen körülírta, milyen filmalkotások merítik ki e kritériumot.

Aligha okoznak ekkora fejfájást a kereskedelmi tévéknek az üzleti ügyek. Az RTL Klub tavaly tarolt a reklámpiacon, a Tv2 adataiból pedig kiderül, hogy még a második hellyel is igen nagyot lehetett kaszálni. Az RTL Klub nettó reklámbevétele csak a klasszikus spotokból - tehát szponzoráció és különféle viszonossági szolgáltatások nélkül - tavaly november végéig 24,5 milliárd forint volt, amivel 11 hónap alatt csaknem elérte az előző teljes évi 24,8 milliárdos forgalmat, a novemberi 3,4 milliárdos bevétel pedig minden addigi rekordot megdöntött. A Tv2 bevétele novemberig 21,8 milliárd forint volt, ami 25 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, ám ez az összeg minden bevételt tartalmaz, tehát nem vethető össze automatikusan a konkurensével: az e számokból kiolvashatónál nagyobb a különbség az RTL javára. Az RTL előnyét elsősorban a hirdetők célközönségének számító 18-49 éves korosztályban kivívott tetemes fölénye garantálja. E körben főműsoridőben 30,5 százalékos volt a Tv2 és 39,7 százalékos az RTL Klub átlagos közönségaránya, ami más megközelítésben azt jelenti, hogy utóbbira 30 százalékkal többen voltak kíváncsiak. Bár e korosztályban a teljes nap átlagában is csaknem 8 százalékpont volt az RTL előnye, ez a teljes lakosság körében a főműsoridőt vizsgálva valamelyest olvadt, az egész nap átlagában pedig meg is fordult a helyzet: e paraméterek alapján hajszállal ugyan, de a Tv2 29,8 százalékos közönségaránnyal tavaly rávert az RTL-re.

Igazán két vállra fektetni csak az év utolsó napján tudta a Tv2 az RTL-t. "Mondhatni, az ország a Tv2-vel szilveszterezett" - triumfált a HVG-nek Berczelly Réka, a csatorna kommunikációs menedzsere, akinek az adatai szerint a Tv2 legtöbb évzáró műsorára körülbelül kétszer annyian voltak kíváncsiak, mint a vetélytárséra; a Sas-kabaréra pedig több mint háromszor annyian kapcsoltak, mint a Való Világ (VV) 3 beszavazóshow-jára. "Tévés szempontból nem tartjuk fontosnak a szilvesztert" - replikázott Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója, mondván, igazi célközönségük, "a 18-49 év közötti aktív nézők ilyenkor nincsenek otthon". Egyébként is - érvelt -, tavaly december 17-éig rendelkezésre álló adataik szerint "351 napból 312-t nyert meg az RTL Klub, s a tavaly legnézettebb 25 filmből huszonkettőt e csatorna vetített". Ami pedig az üzleti eredményeket illeti, a Magyar RTL Rt. már három éve fizet osztalékot tulajdonosainak, míg a Tv2-t működtető MTM-SBS Televízó Rt. anyacége tavalyi első háromnegyed éves gyorsjelentésében arról számolt be bravúrként, hogy sikerült 0,9 millió euróra leszorítani a Tv2 üzemi veszteségét.

Az ismert bonmot, miszerint a kereskedelmi tévére kapott licenc felér egy pénznyomtatási engedéllyel, Magyarországon legfeljebb csak az országos csatornákra igaz. A kisebbek - nem mellékes módon - inkább csak a választékot színesítik. Közülük mindenképpen kiemelkedik a Metro újságokat is tulajdonló svéd MTG-csoport érdekeltségébe tartozó Viasat3, amely tavaly a bekábelezett háztartásokban a 18-49 éves korosztályban 6 százalék körüli közönségarányt mondhatott magáénak, ami a duplája vagy inkább a háromszorosa az egyáltalán mérhető nézettséget elért televíziókénak, beleértve a közszolgálati M2-t és a Duna tévét (lásd ábránkat). A Viasat sikerét tavaly a labdarúgó Bajnokok Ligája kizárólagos közvetítési jogainak megszerzésével alapozta meg, az aktív korú városlakó férfi népesség körében vonzó meccsek mellett az idén saját gyártású műsorokkal is bemutatkoznak. Jövő héttől hetente háromszor lesz talk-show Hajós Andrással, heti hatszor "rendel" a képernyőn az egyebek közt a Tigrisszelídítő című filmből ismert egykori drogos, ma kábítószereseket kezelő Csernus Imre pszichiáter, s olyan sorozatok szerepelnek a programban, mint például a HBO-ról már ismert a Szex és New York vagy a Mocsok macsók meséi. Az ambiciózus hozzáállás eredményeképp a Viasat árbevétele a 2002. évi 11,7 millió svéd koronával szemben tavaly az első 9 hónapban elérte a 21,7 milliót (651 millió forint), üzemi vesztesége pedig 56 millióról 30 millióra csökkent.

A nagyok árnyékában a nézők és a hirdetők kegyeiért folytatott szinte reménytelen küzdelem a jelek szerint nem veszi el a próbálkozók kedvét. Az év elejétől átlagosan 10-11 százalékkal megdrágult kábelprogramcsomagokban sorra tűnnek fel az új csatornák. Tavaly november-december folyamán a legtöbb kábelhálózatra rákerült a Bayer József nevével fémjelzett Vinton-csoporthoz tartozó Humor1, elindult a Viasat Explorer, elő lehet fizetni az ősszel beindult HBO2-t is magában foglaló HBO Max Pakra, s néhány hete 650 ezer háztartásban fogni lehet a rövidke, ám annál viharosabb múltú m+ és f+ nevű csatornákat. Utóbbiak arról híresültek el, hogy noha számos jel szerint az RTL Klub szatellitvállalkozásai - az RTL értékesíti a reklámidejüket, részben azonos a tulajdonosi hátterük, s az m+ programjának egy részét az RTL szórakoztató műsorainak utánjátszása teszi ki -, az ORTT nem talált fogást a konstrukción (HVG, 2003. szeptember 20.). Kökény Tamás, a csatornák mögött álló IKO Romania S.l.r. ügyvezetője a HVG-nek elmondta, a nagy kábeltársaságok közül eddig az UPC-vel nem tudtak megállapodni, egyébként pedig még a tervezettnél is jobban alakultak a dolgok. Az eredeti elképzelések szerint az m+ a Minimax rajzfilmcsatornán jelentkezett volna este fél 8 után. Az esti műsorblokkot 2004-ben valóban átveheti a Minimax - mondta Kökény Tamás -, ám emellett az m+ végül az f+-hoz hasonlóan napi 24 órán át külön csatornán is ad: hajnali 1 órától este fél 8-ig a VV3-villában történteket közvetíti egyenes adásban.

JAKUS IBOLYA