Január 1-je óta az önkormányzatok nem igényelhetik vissza az áfát, ha saját vállalatuknak adnak juttatást, illetve ha beruházásaikhoz állami vagy uniós támogatást vesznek igénybe. Az áfatörvény tavaly novemberi módosításának ez a tétele Dióssy László, a mintegy 1700 önkormányzatot tömörítő Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke szerint az önkormányzatoknak összesen több mint 100 milliárd forint veszteséget jelent.
"A Pénzügyminisztérium (PM) sumákolt az ügyben, amikor az adótörvényeket módosító tervezetben helyezte el az önkormányzatokat megkurtító kitételt. A dolog csak a költségvetési törvény vitája során derült ki" - magyarázta a HVG-nek Bőhm András (SZDSZ) országgyűlési, egyszersmind fővárosi közgyűlési képviselő, aki december eleji módosító javaslatával már csak annyit tudott elérni, hogy a helyi tömegközlekedés céljaira juttatott állami támogatások esetén igénybe lehessen venni az áfa-visszatérítést; ezzel szerinte "biztosan milliárdos összeget" sikerült megmenteni a Budapesti Közlekedési Rt. számára (a 4-es metró építése és a gyorsforgalmiút-hálózat fejlesztése eredetileg is a kivételek között szerepelt). Ezzel szemben Veres János, a PM politikai államtitkára azt nyilatkozta: a törvénytervezetet már augusztusban elküldték a TÖOSZ-nak. Azt Dióssy is elismeri, hogy túl későn figyeltek fel a jogszabályban a rájuk nézve rendkívül kedvezőtlen részekre. Ugyanakkor Bőhm Andrással egyetértésben ő is úgy véli, hogy a jogalkotási törvény szerint a PM-nek komolyabb egyeztetést kellett volna folytatnia az önkormányzatokkal.
Az áfatörvény módosítása miatt át kell árazni a még csak a tervezés szakaszában lévő beruházásokat. Ugyanakkor a TÖOSZ - legnagyobb tagjával, a budapestivel közösen - külső szakértői csoportot kért fel arra, hogy dolgozzon ki módosító javaslatot az áfatörvény visszaalakítására. "Az anyag hamarosan elkészül, és reményeink szerint a március 3-ai elnökségi ülésünkön megtárgyalhatjuk" - mondta a HVG-nek Zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkára, aki bízik benne, hogy a parlament a módosító javaslatot elfogadja az áfatörvénynek az EU-csatlakozással szükségessé váló, máris időszerű átfazonírozásakor. A siker azonban kétséges, a szabályozás ugyanis összhangban van azzal az uniós irányelvvel, mely szerint a közigazgatási és közhatalmi szervek nem áfaalanyok, amíg e státusuk nem torzítja a versenyt.