Roncsderbi

"A világ alapanyag-szállítói olyan drasztikus áremeléseket hajtottak és hajtanak végre folyamatosan, amit a gyártóművek már nem tudnak elviselni" - indokolta vevőinek a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. az április 1-jei áremeléseket, például a melegen hengerelt hasított szalag átlagosan 25 százalékos drágítását. Két héttel később újabb, májustól "akár 10 százalékot is meghaladó" mértékű emelésről tájékoztatta a vevőket.

Az indokok között most már az is szerepelt, hogy a szokatlanul megemelkedett acélfogyasztás hiányt okozott a piacon. A legnagyobb magyar acélgyártónak számító dunaújvárosi cég egyébként saját érdekeltségét, a brit Extremetal Ltd. többségi tulajdonában álló Dunaferr Lőrinci Hengermű Kft.-t (DLH) sem tudja teljes egészében kiszolgálni. A magyar piacon durvalemezt egyedüliként előállító, 10 milliárd forint árbevételű DLH tavaly 160 ezer tonna bugát dolgozott fel, ezzel szemben az idén egyelőre 120 ezer tonnára van ígérete a vasműtől, így a cég - Dutkó Lajos ügyvezető szerint - alapanyaghiány miatt várhatóan júniusban kénytelen lesz leállni egy hónapra. Az importtal sem jobb a helyzet: már gyakorlattá vált, hogy a nyugat-európai szállítók felmondják a korábbi keretszerződéseket, és magasabb áron ajánlanak új kontraktust. A fémszerkezetű épületek építésében piacvezető KÉSZ Kft.-nél Markó Péter üzletágvezető arról számolt be, hogy legutóbb Európa egyik legnagyobb kereskedőházától a kért mennyiség 70 százalékára kaptak csak ajánlatot, s az csupán egyetlen napra szólt.

Az acélpiac szereplői korábban másfél éves ciklusokra rendezkedtek be, nagyjából eddig szokott tartani az árak fokozatos emelkedése, ami aztán átment völgymenetbe. Tavaly ősztől menetrend szerint meg is indultak az árak felfelé, ám a szolid trend az idén megveszekedett tempóra váltott. Nyugat-Európában három hónap alatt átlagban 50 százalékkal drágultak a különféle acélipari termékek, a tavaly decemberben még 288 dollárért kínált betonacél tonnájáért például márciusban már 491 dollárt kértek (lásd grafikonunkat a 102. oldalon). A szakértők egy része szerint a mostani jelentősen eltér a szokásos iparági ciklikusságtól, ezúttal ugyanis az alapanyagok - vasérc, hulladékvas, koksz, ötvözőanyagok - nagymértékű, együttes áremelkedésével párosult. A dolog hátterében a világ acélfelhasználásának 2000 óta tapasztalható ugrásszerű növekedése áll, a Nemzetközi Vas- és Acélintézet adatai szerint azóta az acéltermelés évente több mint 30 millió tonnával nő, s az intézet középutas előrejelzése e trend fennmaradásával számol 2007-ig. A felhajtóerő a túlfűtöttség jeleit mutató, tavaly 9,1 százalékkal bővült kínai gazdaság, amely a világ múlt évi 962 millió tonnás acéltermelésének már több mint negyedét szívta fel (HVG, 2004. január 3.).

A kohászati cégek nem akarnak nyerészkedni, csak a fennmaradásért küzdenek - mondta a HVG-nek Hónig Péter, a Dunaferr vezérigazgatója, egyben a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés elnöke. Más kérdés, hogy ha akarnának, akkor se nagyon menne, hiszen a konjunktúrából csak az egészséges, hitelképes cégek képesek profitálni, a három meghatározó hazai kohászcég pedig nem tartozik ebbe a kategóriába. A diósgyőri kohó március eleje óta áll (lásd Vissza a startvonalhoz című írásunkat). Az ÓAM Ózdi Acélművek Kft. márciusban néhány napra szintén leállt, ám ennek okáról nem kívántak nyilatkozni a HVG-nek. Holott az 1999 óta a német Max Aicher GmbH érdekeltségébe tartozó vállalkozás belföldön az egyedüli előállítója a fénysebességgel dráguló betonacélnak (e termék kilóját november végén 80, múlt héten 143 forintért mérték). Mérleget utoljára 2001-ben látott az ÓAM-tól a cégbíróság, akkor 13,2 milliárd forint árbevétel mellett 38 millió forint veszteséget jelentett. A teljes gőzzel működő Dunaferrnél megrendelésben nincs hiány, dől a bevétel - a tavaly elkezdődött enyhe áremelkedés nyomán például a 2002-es 9,5 milliárd forint veszteségét tavaly 246 millió forint nyereségbe fordította a cég -, ám likviditási gondot okoz az 50-100 százalékkal megdrágult alapanyag beszerzésének finanszírozása. Ezeken a cégeken az sem segített sokat, hogy a hiánytünetek ellenére a gazdasági tárca máig fenntartotta néhány acéltermékre a 2002-ben bevezetett piacvédő intézkedését (HVG, 2002. június 1.); ami május 1-jével értelemszerűen megszűnik.

"Az átmeneti finanszírozás módját keressük" - nyilatkozta Hónig. Gyakorlatilag csak a kereskedelmi bankok jöhetnek szóba, az állami támogatást ugyanis korlátozza Magyarország EU-val kötött egyezménye. A Dunaferr viszont nem tudja tovább bővíteni hiteleit, mivel összesen 60 milliárd forinttal tartozik a bankoknak. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. éppen azért igyekezett megszabadulni a vasműtől, hogy a felhalmozott adósságról és a szükséges fejlesztésekről már az új tulajdonos gondoskodjon (HVG, 2004. január 3.). Sajátos exlex állapotban találta azonban az acélkereslet felfutása a vasművet: a privatizációs pályázatán tavaly decemberben nyertesnek hirdetett ukrán Donbassz-szal (és az eddig meg nem nevezett részesedésű svájci Dufercóval) február végén aláírták a szerződést, ám a vevő csak akkor kerül birtokon belül, ha sikerül megállapodnia a hitelező bankokkal az eddig kormánygarantált kölcsönök átvételéről is.

Közelít a május 31-ei határidő, amikor a többször meghosszabbított fizetési moratórium lejár: a HVG értesülése szerint akkor 25 milliárd forint fizetése válik esedékessé. Egyelőre azonban a bankok a törlesztés mértékéről egyezkednek - a Donbassz 17,3 milliárd forint tőkeemelést vállalt, amiből csökkentené a Dunaferr tartozásait is -, illetve azon lamentálnak, miképpen osztozzanak meg a kétoldalú megállapodások helyett szindikálttá alakítandó hitel fedezetén. Mindenesetre a privatizációs pályázaton a Donbassz mögött végzett orosz Severstal és a brit-indiai LNM Holdings is piaci értesülések szerint jelezte, kész beugrani, ha esetleg meghiúsulna a Donbassz-üzlet.

A szakértők véleménye megoszlik arról, meddig tart a drasztikus áremelkedés. A harmadik negyedévben lefut a példátlan árhullám - véli Hónig a márciusban valamelyest enyhülő drágulás okán. A gazdasági tárcánál 2004 végére, 2005 elejére teszik a hisztérikus helyzet normalizálódását, mondván, akkortól a kínai olimpiai előkészületek már nem nyomják tovább a piacot. Markó Péter, a Magyar Acélszerkezet-gyártók Szövetségének elnöke viszont úgy véli, a folyamat egyelőre megállíthatatlan, Kína mindent visz, készterméket és nyersanyagot egyaránt. Abban viszont teljes az egyetértés a szakmában, hogy a szoros fizetési határidőkre átállt piacon néhány cég esetleges nem fizetése csődhullámot indíthat el.

VITÉZ F. IBOLYA