Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Pénzügyminisztérium (PM) és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakértői még dolgoznak a külföldön tartott adózatlan jövedelmek kedvezményes hazahozatalát szabályozó törvénytervezeten - mondta az MTI-nek szerdán Pichler Ferenc, a PM szóvivője.
"Szeretnénk, ha a javaslat minél gyorsabban elkészülne. Olyan tervezetet akarunk készíteni, ami az eredeti cél végrehajtását teszi lehetővé, vagyis azt, hogy a külföldön tartott vagyonok visszajöjjenek, adózzanak utánuk, részt vegyenek a gazdaság fejlesztésében, de ne lehessen pénzmosásra felhasználni" - hangsúlyozta a szóvivő. Magyarország számos nemzetközi egyezményt kötött, a jogszabályt ezekkel is összhangba kell hozni - tette hozzá.
A magánszemélyek és vállalkozások külföldön tartott vagyonukat a korábbi elképzelések szerint egyszeri 10 százalékos adó megfizetése mellett utalhatnák haza. E lehetőség azonban a kormány tagjaira és az országgyűlési képviselőkre nem vonatkozna.
Az elmúlt másfél évtizedben magánszemélyek és vállalkozások becslések szerint mintegy 1000 milliárd forintnyi vagyont halmoztak fel külföldön. Az amnesztia révén a kormány szerint 50-100 milliárd forint közötti vagyon hazautalása, s ennek révén 5-10 milliárd forint bevétel várható. Hasonló jogszabályt már más országokban, így például Németországban, Olaszországban és Belgiumban is hatályba léptettek, vegyes sikerrel.
A külföldön lévő vagyonokra vonatkozó amnesztia sajtóértesülések szerint azért maradt ki a parlament elé terjesztett és már el is fogadott adócsomagból, mert az eredeti koncepció nem tartalmazott megfelelő garanciákat a pénzmosás ellen. Az amnesztia csak egy konkrét határnapot - például a kormány megalakulásának napját - megelőzően külföldre vitt jövedelmekre vonatkozna.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A kávécserjéket ellenállóbbá lehet tenni a közelgő, még durvább hőségeknek és szárazságoknak, de ez a folyamat két évtizedet is felölelhet. Ellátogattunk egy kutatólaborba, ahol a klímaálló kávécserjék készülnek.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.