Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az orosz sajtóban élénk találgatás tárgya az augusztusi szahalini földrengés okozta károk helyreállítására szánt, s állítólag eltűnt egymilliárd rubel, amelynek "megkeresésére" Viktor Zubkov orosz kormányfő előző nap szólította fel pénzügyminiszterét, Alekszej Kudrint.
A Kommerszant című lap szerint Zubkov a helyszínre küldte az ügyészség embereit, hogy vizsgálják át a helyreállítási munkák pénzügyeit, az új épületek minőségét, s hogy keressék a milliárdot. Kudrin minisztériuma szerint a szahalini kormányzó követelésére a helyreállításra szánt összeg folyton-folyvást nőtt: végül 6,5 milliárd rubelről volt szó, egymilliárddal többről, mint amennyire a minisztérium felkészült. A Zubkov által keresett pénz terven felüli kiadás, amelynek a fedezetét még keresik.
Felmerült, hogy Zubkov megjegyzése a Kudrinra nehezedő nyomás fokozódását jelentheti. Helyettesét, Szergej Sztorcsakot novemberben őrizetbe vették több mint 43 millió dollár eltulajdonításának a gyanújával. Sztorcsakot Kudrin kezességvállalása ellenére sem engedték szabadon, a minisztert nem is engedték a közelébe.
Pénteken azonban bejelentették, Kudrin, aki egy hónapja hiába igyekezett találkozni helyettesével, ezt végre elérte, s úgymond a minisztérium hatáskörébe tartozó kérdésekről beszélt vele.
Sztorcsak őrizetbe vételét moszkvai megfigyelők eleve az úgynevezett szilovikok, a fegyveres testületek és a titkosszolgálatok klánjai közötti harcnak, valamint a szilovikok által a kormány utolsó liberális tagjának számító, miniszterelnök-helyettessé kinevezett Kudrin elleni hadjáratnak tudták be.
A klánok közötti harc felszínre törésének első jeleként októberben őrizetbe vették a kábitószer-ellenes szövetségi szolgálat több vezetőjét, ami ellen az ügyészség hevesen tiltakozott. Ezután fordult a nyilvánossághoz Viktor Cserkeszov, a szolgálat vezetője, aki a "csekista közösségen belüli klánharcokról" beszélt és békére szólított fel. A levél nem érte el célját: novemberben Szentpéterváron holtan találták a kábítószer-ellenes szolgálat két tisztjét, akiket ismeretlen szerrel mérgeztek meg.
Általános vélekedés szerint Alekszandr Basztrikin, a legfőbb ügyészség keretében működő Nyomozati Bizottság vezetője nem csupán Vlagyimir Putyin elnök régi ismerőse, hanem Igor Szecsinnek, az elnöki adminisztráció egyik vezetőjének, valamint Nyikolaj Patrusevnek, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) főnökének a köreihez tartozik. A velük szembenálló klánhoz többek között Viktor Cserkeszovot és Jurij Csajka főügyészt sorolják.
Az Eho Moszkvi rádióállomás kommentátora szerint Vlagyimir Putyin elnök politikájának egyik alapeleme a különböző csoportok közötti erőviszonyok kiegyensúlyozása, s a történtekből - többek között a liberális Dmitrij Medvegyev utóddá való kijelöléséből - úgy tűnik, hogy most éppen a Szecsin-féle klánt ítélte túl erősnek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.