Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Magyarország a kisebbségi kormányzás felé tart, ám az SZDSZ döntése nyomán a Gyurcsány Ferenc vezette szocialista kormány valószínűleg nem tudja keresztülvinni az állami szektor "mélységesen népszerűtlen" átalakítását – áll a Financial Times keddi elemzésében.
A londoni gazdasági napilap szerint "gyenge kisebbségi kormány" esetén kérdésessé válna az is, hogy Magyarország képes-e fenntartani az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges, az EU-bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által előírt reformokat.
Jóllehet Gyurcsány Ferenc kormánya fájdalmas és népszerűtlen lefaragásokat hajtott végre a közkiadásokban, és emelte az adókat az elmúlt két évben, elemzők szerint azonban csekély haladás történt az alapvető szerkezeti reformokban, és egy kisebbségi kormánynak még kevesebb esélye lenne e reformok keresztülvitelére – írja a Financial Times értékelésében.
A lapnak nyilatkozva a Citigroup egyik térségi közgazdásza úgy vélekedett: bár a kormánynak sikerült a költségvetési hiányt a 2006-os 10 százalékról mára 3 százalék közelébe csökkentenie, ennek jelentős része "nyirbálás" volt. A szakértő szerint a jelenlegi helyzet azt jelenti, hogy a fenntartható további kiadáscsökkentések nem fognak megtörténni, és az érintett költségvetési tételek könnyen ismét emelkedhetnek. Semmi nem történt annak érdekében, hogy a magyar makrogazdaságot hosszú távra biztos lábakra állítsák – tette hozzá.
A piacok már a márciusi népszavazás után beárazták a politikai kockázat zömét, és a forint kevesebb mint 1 százalékkal gyengült hétfőn az euróval szemben, bár a kötvényhozamok jelentősen emelkedtek. Az idézett Citigroup-elemző azt mondta a Financial Timesnak, hogy a forint "meglepően erős", részben azért, mert a forintkonstrukciókba már beárazták a kockázati prémiumot, részben a jegybank fél százalékpontos kamatemelése miatt.
Gyurcsány Ferenc keményebb politikai időszak elé néz parlamenti többség nélkül, kormánya azonban meg tudja tartani a hatalmat, a Fidesznek ugyanis nincs elég szavazata a miniszterelnök eltávolításához, a közvélemény-kutatási adatok pedig nem teszik vonzóvá az előrehozott választásokat egyik koalíciós párt számára sem – idézi elemzők véleményét a keddi Financial Times.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.