Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A kilábalás éve lehet 2010 az amerikai gazdaság számára – mondta Ben Bernanke, a jegybank szerepét betöltő Fed elnöke vasárnap a CBS televíziónak.
Véleménye szerint a recesszió 2009-ben valószínűleg véget ér. Idén még nem fog helyreállni a teljes foglalkoztatottság, de remélhetőleg véget érnek az utóbbi hónapokat jellemző meredek visszaesések.
Az amerikai gazdaság irányításában az elnök mellett a Federal Reserve vezetőjének van a legnagyobb szerepe. A Fed-elnökök, akiknek akár egy félmondata is piacbefolyásoló hatású, általában nem adnak interjút, Bernanke első ízben élt ezzel a lehetőséggel.
A 2006 óta a Fed élén álló szakember attól tart leginkább, hogy nincs meg a politikai akarat a pénzügyi rendszer stabilizációjának végigviteléhez. Kétségei vannak, hogy a törvényhozás és a közvélemény továbbra is támogatni fogja a bankrendszer stabilizálását célzó népszerűtlen intézkedéseket, s ennek hiányában a válság szerinte folytatódni fog. "Ebben az esetben nem számolhatunk kilábalással" - szögezte le.
Az amerikai bankrendszer nem mutatja a gyógyulás jeleit, jóllehet az állam már több száz milliárd dollár segéllyel támogatta a pénzintézetek talpra állását. A legfrissebb makrogazdasági adatok romló képről tanúskodnak: a munkanélküliség februárban 25 éves maximumot ért el, a recesszió miatt eddig 4,4 millió munkahely szűnt meg. A ház- és autóvásárlások hónapok óta csökkennek, a termelés zsugorodik.
„A közemberek közül jöttem” – mondta a dél-karolinai otthonában adott interjúban Bernanke, hangsúlyozva, a tévén keresztül közvetlenül szólhat Amerika népéhez. Mint mondta, egyetlen ok miatt aggódik a Wall Street, vagyis a bankvilág sorsa miatt: ami ott történik, az befolyásolja a közemberek életét.
Bernanke kifejtette: a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy nincs tartós gazdasági felépülés a pénzügyi rendszer válsága mellett. Véleménye szerint sikerült elkerülni azt a kockázatot, hogy Amerika újabb depresszióba jusson.
Az 55 éves szakember szerint az 1913-ban létrehozott Fed volt az az intézmény, amelynek téves lépései miatt globális válság keletkezett az 1929-es recesszióból. Szerinte a Fed akkor két alapvető hibát követett el. Egyrészt a pénzkínálatot hagyta nagyon gyorsan csökkenni, ami deflációt idézett elő, másrészt hagyott csődbe menni több ezer bankot, ami súlyos következményekkel járt a hitelpiacra és a gazdaság öngyógyító képességére nézve.
Bernanke azt mondta: az Egyesült Államok a mostani válságban közel volt egy második depressziós időszakhoz. Kijelentette, hogy felügyelete mellett nem mehet csődbe egyetlen nagybank sem. Mint elmondta, azért nyújtottak többször is segélyt pénzintézeteknek – például az AIG biztosító esetében négyszeri, a Citigroup bankcsoportnál háromszori tőkeinjekció történt –, mert a gazdaság helyzete időközben meggyengült, s ezért a kezdeti stabilizációs lépések nem bizonyultak elegendőnek.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.