Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma nettó 6 milliárd 851 millió forintért építtet, illetve újíttat fel épületeket, valamint szereltet ezekbe egy 6 kilométeres, vérmintákat szállító csőpostát - a nyílt közbeszerzés eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Az uniós támogatással indított közbeszerzés nyolc alprojektből áll. Ezek között szerepelnek olyan fejlesztések, mint új in vitro diagnosztikai tömb építése, a gyermekgyógyászati tömb felújítása, bővítése, a bőrklinika bővítése, illetve transzplantációs műtők kialakítása; a gyermek intenzív részleg felújítása, fejlesztése; a sürgősségi ellátás bővítése, felújítása, illetve a patológia egy helyre költöztetése.
Az egyes részekre külön-külön lehetett ajánlatot beadni, végül közös ajánlattevőként a HUNÉP Universal Zrt. és a Magyar Építő Zrt. nyerte el a munkát, pontosan nettó 6 milliárd 851 millió 998.844 forintért.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.