Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Magyarország októberben és novemberben lezárja a Nemzetközi Valutalappal (IMF) és az EU-val fennálló hitelszerződést, de új kölcsönszerződést nem kíván kötni − jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Magyarország jövőre 3 százaléknál kisebb GDP-arányos államháztartási hiányt tervez, erről döntött a kormány szerdai ülésén − jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Ennek első feltétele az idei 3,8 százalékos hiány teljesülése, második a bankadó kiterjesztése 2011-re. Harmadik feltétel, hogy 2,5-3 százalékos gazdasági növekedés legyen a jövő évben, ami 150-200 milliárd forint többletbevételt hoz, negyedik feltétel az olcsóbb állam illetve olcsóbb közigazgatás megteremtése, míg az ötödik az állami vállalatok rendbetétele.
Matolcsy György elmondta: amennyiben a magyar költségvetés képes beszedni a 200 milliárd forint összegű bankadót és zárol 120 milliárd forintnyi kiadási összeget, akkor az idei GDP arányos 3,8 százalékos államháztartási hiány megvalósul.
A miniszter bejelentette azt is, hogy október 15-én feláll a Nemzeti Eszközkezelő Társaság, amelyhez azok az ingatlanok kerülnek, amelyek jelzáloggal terheltek, de az adósok nem képesek törleszteni a hiteleiket.
Nincs napirenden az euróbevezetés céldátumának kijelölése, de Magyarország 2004-ben vállalta az euró bevezetését így meg is fogja tenni − felelte egy kérdésre Matolcsy György.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Több ponton is jogellenesnek tartják a folyamatot.
Április 12-én lesz a voksolás, ha hinni lehet a dátumnak a kormányfő polóján.