Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Pénteken délelőtt az euró árfolyama 275 forin fölött járt; a piac, úgy tűnik, már beárazta a 25 bázispontos kamatemelést, de még mindig sok a bizonytalanság.
Január 21-én délelőtt háromnegyed 11-kor a svájci frankot 211,5 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon; az alpesi deviza csütörtökön kora délután volt ennél két forinttal drágább is.
Az euróra ez idő tájt 275,6 forinton, a dollárra 203,6 forinton születtek kötések.
Comerzbank: oldalazás, esetleg gyengülés várható pénteken
25 megkérdezett szakértőből, elemzőből 19 számít kamatemelésre a Reuters által végzett
felmérés szerint; a csütörtökön tapasztalt forintgyengülés is azt az érzést erősíti bennünk, hogy a piac jegybanki szigorítást vár hétfőn, miután a kereskedés végén egészen 276,50-ig szaladt el az árfolyam – írja Kerékgyártó Imre, a Commerzbank Treasury osztályvezető-helyettese.
„A forint gyengélkedése annak ellenére következett be, hogy az EURUSD árfolyama viszonylag stabil maradt, sőt ma reggelre már 1,35 fölötti szinteket mutat. A hétfői kamatdöntés kapcsán néhány nyilatkozatot hallhattunk az elmúlt hetekben, miszerint komoly esélye van a tartásnak (5,75%-on), ezt az álláspontot erősíti a hét elején publikált béradat is.”
„A felmérés alapján valószínűsítjük, hogy egy esetlegesen elmaradó kamatemelésre gyengüléssel válaszolna a piac. Ez a vélelmezhető reakció a döntést megelőző 275 vagy afölötti szintek mellett presszionálhatja a Monetáris Tanácsot, hogy mégis a kamatemelés mellett döntsön. Az alapkamat 6,00 százalékra emelése ugyanakkor pont a várakozások miatt nem tud majd várhatóan nagymértékű erősödési hullámot gerjeszteni. A mai napra oldalazást, esetleg némileg gyengülő forintot várunk, fenntartván a furcsa EUR/HUF mozgások jogát hétfő 14 óráig”.
CIB: sok a bizonytalanság
A forint a zlotyival párhuzamban gyengült tegnap, de a török kamatcsökkentés jelentette bizonytalanság is hatott rá, akárcsak a dollár ideiglenes felbuzdulása – írják reggeli hírlevelükben a CIB Bank elemzői, Barta György, Jobbágy Sándor és Kovács Nóra. „A magyar deviza jelentős volatilitását jelzi a tegnapi elmozdulás mérete is, egészen a 272,2-es napi mélyponttól a napi 276,5-ös csúcsig.”
„A legfrissebb felmérések szerint az elemzői közösség nemcsak a hétfői kamatdöntéssel, hanem az egész évben várható kamatpályával kapcsolatban megosztott: a monetáris tanács új összetétele, valamint a februárra ígért reformintézkedések is rendkívül sok bizonytalanságot tartogatnak.”
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.