Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Barta György, a CIB Bank vezető elemzője úgy fogalmazott: kellemes meglepetés volt a GDP negyedik negyedéves növekedési üteme az ipari termelés decemberi, egyszeri visszaesése ellenére; az infláció januári csökkenése miatt valószínűleg elmarad a kamatemelés februárban.
A szakember szerint a negyedik negyedéves GDP-adat azt mutatja, hogy a korábbi óvatos fellendülés nem állt meg.
A növekedés összetevőit még nem közölte ugyan a statisztikai hivatal, de az elemző szerint valószínűleg az ipar volt a fő húzóerő, annak ellenére, hogy decemberben az ipari termelésben nem várt és meglepően nagy visszaesés volt. Erre továbbra sincs meggyőző magyarázat, de Barta György úgy gondolja, hogy ez az egyedi rossz adat nem változtat a trenden, és az elkövetkező pár hónapban fennmaradhat a korábbi, a decemberit megelőző ipari növekedési dinamika.
A nemzeti össztermék növekedésére az elemző szerint negatívan hatott a mezőgazdaság a rossz időjárás miatt, és negatívan befolyásolta a növekedést az építőipar is. A szolgáltatóiparban azonban már megmutatkozhatott egy kismértékű emelkedés, és lassulhatott a beruházások visszaesése is. A felhasználási oldalon valószínűleg a nettó export maradt a növekedés fő mozgatója, de úgy tűnik, hogy a belső kereslet is kezd magához térni.
Az elemző úgy véli, hogy 2011-ben már valószínűleg a magánfogyasztás is nagyobb szerepet kap a növekedésben. Az adócsökkentések kedvező hatását viszont részben ellensúlyozhatja a válságadók hatása, részben pedig az, hogy a hitelezés markáns fellendülése az idén még nem várható. A CIB Bank 2011-re még mindig 3 százalék alatti növekedést vár, a jelenlegi előrejelzésük 2,6 százalék. Az infláció januárban 4 százalékra csökkent a decemberi 4,7 százalékról, ami Barta György véleménye szerint azt vetíti előre, hogy februárban valószínűleg nem lesz kamatemelés.
Az árindex összetevői a várakozásoknak megfelelően alakultak - fejtette ki. Nem meglepő, hogy az élelmiszereknél és a jövedéki adóköteles termékeknél, üzemanyagoknál emelkedés volt, míg a ruházati cikkek ára csökkent, amit a szezonális leárazások magyaráznak. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a gáz- és energiaár emelése még nem jelent meg a januári adatban, ezek csak később, februárban-márciusban épülnek be az inflációs adatba.
Várakozása szerint az év közepéig tovább csökkenhet év/év alapon a fogyasztói árindex. Az éves átlagos inflációt 4 százalék alá, 3,7 százalékra várja a CIB Bank vezető elemzője.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.