"Van honvágyam, de ezen felesleges rágódni" – egy magyar építész Chilében

"Pontosan nem is tudom, hogy miért vagyok itt, nehéz megmondani" – kezd bele a 30-as éveinek végén járó Ernő, hogy miért is költözött Chilébe, közelebbről annak fővárosába, Santiagóba. Ernő egészen idén márciusig építészként dolgozott Budapesten, az utóbbi években szakmailag nem voltak rossz állásai, viszonylag rendezett anyagi és családi körülmények között élt. Egy magánéleti helyzet miatt, illetve a kényszervállalkozásba belefáradva ugyanakkor úgy döntött, hogy külföldön próbál szerencsét. Ehhez az is lökést adott, hogy a lakásfelújításra felvett, eredetileg csekély összegű jelzálogkölcsönt egyre nehezebben tudta fizetni. Az építőipari lejtmenet őt is megviselte.

Egy építésziroda családi házak tervezéséből nehezen tudja magát fenntartani, a pályázatok és a komolyabb megrendelések visszaszorultak, megszűntek. Ernőnek az utóbbi időkben már nem volt folyamatos bevétele. Minderre még rájátszott a hazai politikai-gazdasági légkör, az általános közhangulat alakulása is. Nem esett jól például az, hogy rendőrbuszok jelentek meg a kerületben, és a környéken, ahol laktam, elkezdtek minden ok nélkül igazoltatni – mondta Ernő. A közbiztonság korábban sem volt rossz szerinte, soha semmilyen problémája nem volt e téren. "Ha otthon tudtam volna valamilyen irányba lépni, akkor viszont maradtam volna, ez persze rajtam is múlott, nem csak a közállapotokon" – tette hozzá.

Argentína és Brazília is szóba került

Dél-Amerika ugyanakkor már régóta izgatta, az építészet ott most különösen feljövőben van, rendkívül sok izgalmas projekt folyik arrafelé – ecsetelte. A célországok tekintetében Chile, Brazília és Argentína is képbe került, a befutó végül Chile lett. Bár Brazíliában is volt ismerős, a szíve pedig igazából Buenos Airesbe húzta volna, egy Magyarországon élő belga-amerikai barát volt az, aki végül rengeteg információval, tanáccsal és segítséggel látta el hogy talán Dél-Amerika leghosszabban elnyúló országa lesz a legjobb választás. Sok hasznos tanácsot kapott egy itt élő magyar mérnöktől, illetve egy Spanyolországban élő magyar építész santiagói szakmabéli barátjától is. Ernő az elhatározás után eladta VIII. kerületi lakását, és elintézett itthon minden hivatalos tennivalót. "Rendkívül szomorú voltam, majdnem elsírtam magam, hogy meg kellett válni a gyönyörű lakásomtól, sok emléknek kellett búcsút mondani" – emelte ki Ernő.

Amikor megszületett az elhatározás, hogy Chilébe költözik, még nem volt semmilyen kialakult terve, hogy ott hol fog dolgozni, lakni. "Amikor még más országok is szóba kerültek, akkor itthonról küldözgettem angol nyelvű önéletrajzokat és a portfóliómat, ám kevés helyről kaptam választ, 13 ezer kilométerrel odébbról ez nem olyan könnyű" – mondta. Az első heti kinn tartózkodására az Airbnb közösségi bérlakás weboldalon talált üres lakást, azt vette ki kedvező áron. "Találtam egy magyar nevet az oldalon, egy startup program keretében volt itt egy magyar pár, akik a szüleikkel arra az egy hétre épp elutaztak, így tudtam kivenni a lakást egy szoba áráért" – emelte ki Ernő. Az egyhetes ottlét, és a hosszabb távú lakhatás megoldása után következett két hét intenzív spanyol nyelvtanfolyam – már elutazása előtt Magyarországon is beiratkozott nyelvtanfolyamra, az alapokat itt kezdte elsajátítani – mivel “bár beszéltem olaszul, a spanyolom majdnem nullán állt”, és szerinte a nyelvismeret "az egy hihetetlen alapvető dolog, ha egy adott országba költözünk hosszabb távra". Az első hetekben például spanyolul alig tudtam tárgyalni, ez borzasztó, amikor nem tudod kifejezni magad – fejtette ki. Idővel ugyanakkor már kezdett spanyolul is jobban beszélni, bár ez a spanyol egyáltalán nem az a spanyol, amit Európában lehet hallani. A spanyolul tudó európaiaknak úgy hangzik a chilei spanyol, mintha rendkívül furcsán és gyorsan beszélnék a kasztíliait, a munkakörnyezetben is rengeteg szleng és eltérő kifejezés – mondta Ernő.

A nyelvtanulás mellett a lakás, illetve a munka keresése volt a legfontosabb. A lakással Ernőnek szerencséje volt, a neten keresztül talált egy szobát Santiago belvárosában, egy családi házban. Van kert citromfával, jó kiülni, az a srác, aki pedig kiadja, élt Berlinben, így kulturálisan is van kapocs, a kedvenc filmrendezője például Tarr Béla – mesélte Ernő. Ugyanakkor itt csak szobát tud bérelni egyelőre, két másik illetővel osztozik a házon, a saját lakás kicsit drága mulatság lenne. Szobáját jelenleg 90 ezer forint körüli összegért bérli, "ez santiagói viszonylatban még nem is olyan drága"

 A megélhetés nyugat-európai szinten mozog, ám probléma az, hogy a magasabb árért nem lehet jó minőséget kapni. Én azt tapasztalom, hogy miközben nyugat-európai árakat fizetek, a minőség már egyáltalán nem éri el azt a szintet – hangsúlyozta. Ami viszont már tényleg minőségi, azért komoly prémiumot kell fizetni – emelte ki Ernő. A termékek mellett a szolgáltatások is drágák. Sokan kérdezték, hogy nem voltam-e síelni – Santiagóban nemrég ért véget a tél, a környéken van pár jó síterep –, de a napi 14 ezer forintos síbérletet esélyem sem volt kifizetni, ez érzetre szinte drágább, mint Svájcban – mondta Ernő. Biciklizni ugyanakkor Santiagóban is tud, úgy, ahogy Budapesten: Ernő még az első héten vett egy cangát, és azzal közlekedik a városban. Az autósok meglepően türelmesek, ha valaki lelép a zebrán, akkor megállnak, európai felfogással vezetnek – tette hozzá.

A kinn eltöltött egy hónap után pedig állás is került: egy japán-chilei projektben sikerült munkát találnia. Ez a projekt ugyanakkor pár hónapos kifutási idejű volt, nem szólt hosszabb, vagy határozatlan időre. Amikor a projekt befejeződött, akkor majdnem leléptem Buenos Airesbe, de voltak bölcsebb hangok, akik azt mondták, hogy ha már itt elkezdtem, akkor jobb lenne folytatni a chilei létet – emelte ki Ernő. Jelenleg azonban épp nem dolgozik, megbeszélés alatt van 3-4 lehetőség, ám azon gondolkodik, hogy váltani fog, mivel az építészet mellett egyre inkább a tárgytervezés és a design kezdi foglalkoztatni, így egy helyi vállalkozóval közös kooperációt terveznek, ám a dolog még igen fluid.

Probléma volt ugyanakkor, hogy Ernő turistavízummal érkezett, így három hónapon belül ki kellett lépnie Argentínába és vissza, hogy meghosszabbítsa - sokan tesznek hasonlóképpen. A harmadik hónap végén azonban a nagy hó miatt éppen lezárták azt az utat. Így némi büntetés kifizetése után léphetett később ki, és vissza. "Szerencsére az első munkahelyen volt olyan rendes, hogy egy formai munkaajánlattal segítettek abban, hogy intézhessem a tartózkodásit. Nemrég érkezett meg a hivatalos papír, hogy legálisan tartózkodom az országban, tehát nem lesz több Argentínába történő átruccanás hasonló céllal".

Rengeteg más bevándorlóval kell megküzdeni a munkáért

A pénzügyekre vonatkozó kérdésre Ernő elmondta, hogy az elején egy "furcsa hazárdjátékhoz" volt hasonlítható az indulás. "Van egy összeged, ami szép lassan fogy, közben pedig azon stresszelsz, hogy sikerül-e talpon maradni és összehangolni a dolgokat, megfelelő szintre hozni a nyelvtudást bár az utóbbi heteket már spanyolul tárgyaltam végig" – fejtette ki. Szerinte továbbra is benne van a pakliban, hogy ha nem jön össze az új munka, akkor összepakol és decemberben, jövő januárban hazajön, ám a kezdeti 3 hónap, döntően túlélésre berendezkedett életmódja most már valamennyire biztosabb alapokon nyugszik.

A biztosabb alapokért azonban teperni kell. Rengeteg a dél-amerikai, európai, döntően spanyol és USA-beli bevándorló, akik az erős gazdaság, és így a munkalehetőségek miatt jönnek Santiagóba. A spanyolok közül azonban sokan meg tudják tenni, hogy 3-6 hónapig ingyen dolgoznak, a tehetős szülők finanszírozzák őket valószínűleg, ezzel azért nehéz felvenni a versenyt – mondta Ernő. Ő igyekszik felvenni a helyi ritmust, életmódot, ezt már szerinte részben sikerült is befutni, de "teljesen soha nem tudom majd felvenni, nem leszek santiagói".

Ezt Ernő döntően kulturális okokra vezeti vissza. Szerinte a santiagóiak – Chile hosszú ország, ő hosszabb időt még csak a fővárosban töltött – igen bezárkózóak, őt például nem valószínű, hogy teljesen befogadnák. A kulturális különbségekre kitérve Ernő elmondta, hogy a nehezebb beilleszkedés mellett a hirtelen ráboruló feladatok is sokként érték, természetesen a teljesen más életkörnyezett mellett. Minden egyszerre jött, hirtelen találtam munkát is, új nyelvet kezdtem tanulni, új lakásba költöztem, sok minden összejött egyszerre, emiatt sokat izgultam is, ám ez már szerencsére kicsit alábbhagyott – tette hozzá. Másik oldalról meg Ernő számára az volt igen nehéz, hogy mivel márciusban utazott ki, így az idei hosszú télből a chilei őszbe érkezett, mely után jött még egy tél, "így kimaradt az idei nyár, egymás után két telet nyomtam végig, nagyon örülök a tavasznak".

Nehezen nyílnak meg a chileiek

A városban rengeteg külföldi él, velük - talán nem meglepő módon -  könnyebb a kapcsolattartás, de vannak chilei barátai is
több "forrásból" is Például "főbérlője"  társasága, akik "nem rossz gyerekek", vegyes csapat, filmesek, zenészek, hangmérnökök, de meglepő módon, különböző társadalmi csoportokból érkeztek, ami ott igen ritka. Másfelől a londoni angol tanár lakótárs és barátai jelentik a társaságot Ernőnek.pedig a francia ember (52), aki sokat segített, köztünk kialakult valamiféle barátság, sokat találkozunk és nagyon sokat segített gyakorlati és lelki téren is + az ő francia, baszk, belga és kolumbiai barátai.

A spanyolországi magyar barát/kolléga santiagoi barátja szintén nagyon sokat segít Ernőnek, a munkához is rajta keresztül jutott, egy sor különféle praktikus tanáccsal látta el Ernőt, s amikor 2 hónapig az USA-ban volt biztosították, hogy bármi gond van hívja őket. Ezzel együtt is hogy ha én nem keresi őket, ők soha nem hívják. A munkatárak is "aranyosak voltak", de soha egy piát nem ittak meg munkaidőn kívül, pedig volt köztük baszk, olasz is.

Egyetlen magyarral tart kapcsolatot, a mérnökkel, de fél év alatt összesen ha háromszor találkoztak. Egyszóval elég zárt világ Santiago, de az egész ország - a santiagoiak mindennek ellenére melegszívűnek tartják önmagukat, de Ernő ezt az oldalukat még nem ismerte meg különösebben. Kivételek persze vannak, a kolléga, akivel a közös vállalkozáson gondolkoznak, meglepően gyorsan megnyílt ahhoz képest, hogy Ernő voltaképpen a semmiből lépett elő.

Honvágy van, de felesleges rágódni rajta

Ernő szerint érdemes még annyit hozzátenni a chilei képhez, hogy az otthoni teljesen lehetetlen helyzet, hogy aki túl akar élni, adót csal, amely szemlélet az utóbbi időszakban alapvetően egyáltalán nem változott, e területen nagy a különbség - nagyon kijön az itteni nem vállalkozóbarát környezethez viszonyított eltérés. Kristálytiszta kapitalista gazdaság, Ernő nem állítja, hogy feltétlenül egészséges állapotú ugyanakkor, de alacsonyak adókulcsok, a cégek és emberek adóznak, olyannal még nem találkozott, hogy valahol ne adtak volna számlát vagy blokkot, a cégalapítás pedig egyszerű. A másik oldalon piaci alapú, méregdrága a biztosítás, az egészségügy és az oktatás is.

Honvágya természetesen van Ernőnek, ám szerinte ezen nem érdemes rágódni. Fényképeket, személyes apróságokat és pár festményt vittem magammal, a kapcsolatot meg az interneten keresztül tudom tartani az otthoni családtagokkal, barátokkal – emelte ki. A budapesti közeg is hiányzik neki, egyelőre még azonban nem szakadt el teljesen, naponta nézi a magyar hírportálokat. Azt viszont nem érzi, hogy most haza kellene jönnie, hosszabb távon ugyanakkor Magyarországon képzeli el az életét - ha volna rá lehetőség.

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Nem bánja meg!