Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Kitálalt a NAV újabb munkatársa, aki jelenleg is a hatóságnál dolgozik. Tőle korábban már közölt egy levelet az Átlátszó, szerda este Skype-on is lehetett vele beszélni. Azt mondta, az a cél, hogy minél több kollégát rávegyenek arra, hogy borítsanak.
Mindaddig, amíg az adóhatóság nem különül el a mindenkori kormányzattól és a pártoktól, nem lehet elkerülni a maffiaszerű adócsalást, ami jelenleg jellemző a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra – mondta szerdán este a NAV újabb kitálaló munkatársa az Atlatszo.hu oknyomozó portál rendezvényén. A megszólaló, akit az egyszerűség kedvéért egyelőre "N. úrnak" neveznek, jelenleg is az adóhatóságnál dolgozik, ezért vett részt az eseményen anonim módon (Skype-on keresztül, az arcát nem lehetett látni).
Annyit árultak el róla, hogy a NAV és jogelődje, az APEH Kiemelt Adózók Igazgatóságának is munkatársa volt. Ő az első NAV-os, aki kiállt Horváth András mellett, és gyakorlatilag ugyanazokkal vádolja az adóhatóságot, mint ő. Az Átlátszón hétfőn már megjelent N. úr levele, aki Horváth Andráshoz hasonlóan jelezte a kormányzatnak az adóhatóságnál zajló visszaéléseket. Kérdésre válaszolva elmondta, előbb-utóbb el fog jönni annak az ideje is, hogy nyilvánosság elé áll. Addig viszont az a cél, hogy minél több volt kollégát bevonjanak a háttérből, akik igazolhatják az állításaikat a saját történetükkel.
Túlteljesített a NAV elit osztálya
A NAV munkatársa a Kiemelt Ügyek Igazgatóságáról, és a szervezeti egység ellehetetlenítéséről beszélt, mint múlt héten Horváth András is.
Az igazgatóságot az országos, illetve a határon átnyúló adócsalások felderítésére állították fel 2007-ben. Ez volt a NAV több mint 200 fős elit osztálya, kitűnő szakemberekkel, amit hamar elkezdett leépíteni az előző és a jelenlegi kormány. Végül 70 fő alá esett az osztály létszáma, és a feladatát már nem tudta ellátni, majd tavaly egy rendelettel a kormány megszüntette.
N. úr elmondása szerint a szervezet rendkívüli hatékonysággal működött: az egy revizorra jutó teljesítmény 234 millió behajtott forint volt, és amikor csökkentették a létszámot, 300 millió forint fölé emelkedett ez az összeg. Egy megyei revizor 30-50 darab vizsgálatot végzett az igazgatóságnál.
Végül az igazgatóságot megszüntető kormányrendelettel visszaállt a 2007-es helyzet: a NAV jelenleg nem képes ellátni az országos és nemzetközi ügyekkel kapcsolatban a feladatát. A Nemzetgazdasági Minisztérium érvelése, hogy indokolt volt megszüntetni az igazgatóságot, a mese kategóriájába tartozik – mondta N. úr.
A kitálaló NAV-os szerint ezeknek az állításoknak, és Horváth Andárs állításainak a vizsgálata nem szabad, hogy a NAV-on belül történjen, mert érdemi ellenőrzésre ettől a szervezettől most nem lehet számítani, részben a politikai befolyás, részben a szakemberek hiánya miatt. Ebből a szempontból az ügyészség állománya sem megfelelő – mondta.
Elakadtak a vizsgálatok
N. úr szerint számtalan lyuk tátong az adóhatóság szervezetén. A NAV-igazgatókra, főigazgatókra jellemzőek a hatáskörtúllépések, és akár a legalsó szintig is képesek lenyúlni, hogy munkatársakat bocsássanak el. A NAV munkatársa szerint ezek a szereplők meggyengítik az adóhatóság ellenőrzési képességét.
Horváth András ehhez kapcsolódva hangsúlyozta, hogy az adóhatóság teljes átvilágítására van szükség, ezt meg kell lépnie a kormánynak.
A NAV volt munkatársa kitért arra a módszerre is, amelyet a kiterjedt adócsalások felderítésére dolgozott ki. A hálózatelemzési módszerrel pusztán a rendelkezésre álló adatok és dokumentumok alapján országos láncolatokra bukkant, és nagy eredményességgel tudta kimutatni az összefüggő adócsalásokat. Horváth András szerint ezzel teljesen fel lehet deríteni a maffiahálózatokat, és meg lehet találni azokat a személyeket, akik felelősek a láncolatok működéséért.
Az új módszer alapján feljelentést tett a NAV vezetőségénél. Ez egy hosszú tanulmány volt az adócsaló hálózatokról, azonban azóta sem történt semmi azokban az ügyekben, amelyek a feljelentésben szerepeltek. „A szervezett bűnüldözés nincs a helyén, soha nem is volt a helyén. A NAV bűnügyi igazgatóságán foglalkoznak ilyen ügyekkel, de nincsenek olyan produktumai, amely azt mutatná, hogy eredményesen működik” – mondta.
Horváth András az első jelentése után a nagy gabonakereskedőket kezdte vizsgálni. A 15 legnagyobb gabonakereskedő cégnek 250-300 milliárd forint áfát utaltak vissza 2007 és 2012 között, pedig több mint 30 százalékuknál olyan adócsalások voltak, amelyekben büntetést is kiszabhatott volna a hatóság.
Miután szólt Rogán Antalnak, három multinacionális cég ellen is vizsgálat indult, ami azóta is tart. Horváth András szerint ezt az adóhatóság soha nem tudta megbocsátani, és egyre inkább ellehetetlenültek a vizsgálatai.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.