Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A 444.hu a Nemzeti Adó- és Vámhivatal székháza előtt hétfő reggel is igyekezett elcsípni Vida Ildikót, a NAV elnökét, ám nem nem találkoztak vele. A hivatalnak küldött kérdésükre ugyanakkor az állami szervezet közölte, az adóhatóság vezetője a munkahelyén dolgozik.
Hétfő reggel is kimentek a 444.hu újságírói a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) székháza elé, hogy hátha össze tudnak futni a kitiltási botrányban hírbe hozott NAV-elnökkel, Vida Ildikóval.
A portál újságírói fél 8-tól 9 óráig álltak a székház előtt, de Vida Ildikóval nem találkoztak, csak Kovácsics Iván elnökhelyettessel, akivel a múltkori hasonló akciójuk alatt is összefutottak. Az újságírók ezek után megkérdezték a NAV sajtóosztályát, hogy hol van Vida Ildikó, errők azt válaszolták, hogy az elnök reggel óta a munkahelyén dolgozik. A portáltól visszakérdeztek, hogy pontosan mikor is érkezett be Vida Ildikó a munkahelyére – mivel ők ott álltak a székháznál és az említett időszakban nem látták bemenni –, de erre a kérdésre még nem kaptak választ.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is elkerítettek a kíváncsiskodók elől.