Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A kitiltási listával hírbe hozott Dávida Marianna személyiségi jogi perében súlyos állítások hangzottak el szerdán. Állítólag az adóhatóságnál utasításba adták, hogy ki kell hagyni a jelentésből egy amerikai cég 40 milliárd forintos adókülönbözetét. Az erről valló tanút nem sokkal a konfliktusos vizsgálat után váltották le NAV-vezetői posztjáról. Az adóhatóság szerint a hivatkozott tanú nem ezt mondta, hanem azt, hogy szakmai véleménykülönbség volt a felek között.
Dávida Marianna, a NAV ellenőrzési főosztályvezetője igenis beavatkozott az adóellenőrzésekbe – vallotta egy adóellenőr szerdán a Fővárosi Törvényszéken, a Népszabadság és a Népszava ellen indított becsületsértési perben. Hegedűs-Deme Zsolt maga is vezető volt az adóhatóságnál, a kiemelt ügyek részlegét vezette, és jelenleg is az adóhatóság alkalmazottja – írta a csütörtöki Népszava.
Dávida egyébként azért pereli a napilapokat, mert egy hírportál értesülése alapján azt írták, ő is szerepelhet a kitiltási listán. A főosztályvezető állítja: őt nem tiltották ki az Egyesült Államokból, és egyébként is kifogásolja, hogy neve összefüggésbe került az áfacsalási botránnyal, valamint a korrupcióval.
Hegedűs-Deme a konkrét üggyel kapcsolatban azt mondta: súlyos összegű – 40 milliárd forintos – adókülönbözetet tártak fel egy amerikai cégnél, de Dávida Marianna egyértelmű utasításba adta, hogy a revizor hagyja ki a jelentésből az adóeltérést. Állítása szerint az esetre három másik tanú is van, akik közül az egyiket már elküldték a NAV-tól, egy másik pedig maga mondott fel, Hedegűs-Demét pedig nem sokkal az említett vizsgálat után váltották le igazgatói posztjáról.
A perben a Népszabadság kezdeményezésére bíróságra citálhatják Vida Ildikót, a NAV elnökét is, de ez ügyben még nem hozott döntést a bíró.
NAV: Hegedűs-Deme Zsolt egyáltalán nem ezt mondta
A NAV-ot az MTI megkereste az ügyben: az adóhatóság szerint a valóságtól jelentősen eltér a Népszava tudósítása. A tárgyaláson szerintük ügyvédi kérdésre Hegedűs-Deme Zsolt azt mondta, hogy nem állították le az ellenőrzést, szakmai véleménykülönbség volt a munkatársak között. A szóban forgó ügyben ugyanis az ellenőrzést végző revizorok nem tudták bizonyítani feltételezéseiket, a büntetőeljárásra vonatkozó javaslatot maga Hegedűs-Deme Zsolt vonta vissza - írta a hivatal.
A NAV tájékoztatása szerint a hosszan tartó ellenőrzés, amely nemzetközi hatóságoktól kért információkra is támaszkodott, nem támasztotta alá a rendeltetésellenes joggyakorlásra, valamint a színlelt ügyletekre vonatkozó feltételezést, és azt, hogy az adózó a hatóságot megtévesztette volna.
A hivatal hangsúlyozta, hogy a valóságot szerintük elferdítő tudósítást a per egyik alperese jelentette meg.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?