Magyarország még nagyon sokáig fog használni orosz gázt, csak az a kérdés, hogy ez függőséget jelent-e Moszkvától, vagy normál kereskedelmi tranzakció keretében vásárolunk – fejtegeti Varró László, a párizsi székhelyű Nemzetközi Energiaügynökség gáz- és villamosenergia-piacért felelős igazgatója.
HVG: A Putyin-látogatás fő témája vélhetően az idén lejáró hosszú távú gázszállítási szerződés megújítása lesz.
Varró László: Ezt a Külügyminisztérium tudná megmondani. De az biztos, hogy a Magyarországon felhasznált energia mintegy 60 százaléka Oroszországból érkezik kőolaj, földgáz és nukleáris üzemanyag formájában, ennek egy része Ausztrián át. Ez az arány energiahatékonysággal és diverzifikációval lefaragható, de évtizedeken belül nem fog lemenni nullára. Ez az energiaforgalom dominálja a magyar–orosz kereskedelmet, melyen Magyarországnak azért van jelentős hiánya, mert az energiaimporttal szemben az exportja elenyésző.
HVG: Lát esélyt arra, hogy az Orbán-kormány kedvezőbb gázszállítási feltételeket alkudjon ki az oroszokkal?
V. L.: Az utóbbi évtizedben két módon lehetett igazán kedvező kondíciójú orosz gázszállítási szerződést kötni. Az egyikre Lukasenko Belarusza és Janukovics Ukrajnája volt képes, melyek külpolitikailag teljesen alárendelték magukat Oroszországnak, és egyfajta politikai szívességként kapták az olcsó gázt. A másik eset például Nagy-Britanniáé, ahol a Gazprom londoni kereskedőcége azért értékesít ésszerű áron, mert a szigetországban hatékonyan működő versenypiac létezik, a gázellátás megfelelően diverzifikált, és ha a Gazprom nem reális áron kereskedne, kiszorulna a piacról. Vannak azonban olyan országok, ahol a Gazprom domináns helyzetben van, viszont nem akar külpolitikai szívességet tenni, ezért drágább az orosz gáz például Lengyelországban, mint Nyugat-Európában. Litvánia egy évtizeden át Európa legdrágább orosz gázát kapta, mivel a Gazprom monopolhelyzetben volt, és az oroszok semmilyen politikai szívességet nem akartak tenni a litván államnak. A balti ország azonban tavaly felépített egy olyan terminált, ami lehetővé teszi, hogy a nemzetközi piacokról cseppfolyós földgázt vásároljon. E terminál – mely találóan az Independence (Függetlenség) nevet kapta – üzembe helyezését követően néhány héttel a Gazprom 20 százalékkal csökkentette a Litvániának szállított gáz árát.
HVG: Magyarország helyzete ma a belorusz–ukrán pároséhoz tűnik közelebbinek. Moszkvával való jó kapcsolata miatt a kormány kaphat politikai szívességet alacsonyabb gázár formájában?
V.L.: Ez az orosz külpolitika döntése, amire nekem nincs rálátásom. Az idén kifutó orosz–magyar gázszállítási szerződés a kilencvenes évek közepén köttetett, igaz, azóta volt néhány módosítás. Az utóbbi öt évben jelentősen javult Magyarország helyzete azáltal, hogy az energetikai infrastruktúra robusztusabb lett, létrejött a horvát–magyar és a román–magyar gázvezeték-összeköttetés, s gyakorlatilag a szlovák–magyar is készen van. Az európai gázpiacon pedig most többletkínálat van. Ennek egyik oka az euróválság, ami lenyomta az európai energiafogyasztást, a másik oka pedig az, hogy a megújuló energia látványosan és a várakozásoknál gyorsabban terjed Európában. A gáz többletkínálata miatt az eladóknak intenzívebben kell versenyezniük, ami az árakat is nyomás alá helyezheti. Az pedig, hogy a Gazprom-szerződésekben a gázárakat tipikusan az olajtermékek árához kötik, az alacsony olajárak miatt az idén olcsó gázhoz fog vezetni. Erősen kérdéses azonban, hogy a mostani olajpiaci helyzet hosszabb távon fenntartható-e, mivel az olajár zuhanásának brutális hatása volt az olajkitermelési beruházásokra. Én óvakodnék attól, hogy 20 éves stratégiai döntéseket a mostani olajpiaci helyzet alapján hozzunk meg.
HVG: Ezek szerint arra számít, hogy az oroszokkal most megkötendő gázszállítási szerződés is húsz évre szól majd?
V.L.: Ez a felek megállapodásán múlik. Mindenesetre a Gazprom a többi gázkereskedőnél intenzívebben törekszik hosszú távú szerződésekre. Míg a norvégoknál vagy a hollandoknál már az 5–10 éves gázszállítási szerződések is hosszú távúaknak számítanak, az utóbbi öt évben az oroszok sorra tárgyalták újra – többek között a német E.On-nal, az olasz Enivel és az osztrák OMV-vel – kontraktusaikat, s azokat a 2030-as évekig meghosszabbították. Kötöttek azonban rövidebb távú szerződéseket is.
HVG: A hazai gázfogyasztókat bizonyára az izgatja, hogyan határozzák meg majd a szállítandó gáz árát a hosszú távú szerződésben. Például hogy azt milyen időközönként vizsgálják felül az oroszok.
V.L.: A Gazprom nem szokta publikálni e szerződéseit, de annyit tudni lehet, hogy általában nagyjából negyedévente változik az ár, valamilyen formula alapján. A Gazprom ugyan törekszik arra, hogy az ár minél nagyobb mértékben az olajét kövesse, de az utóbbi években nemegyszer beleegyezett abba, hogy valamilyen mértékben – például egynegyed részben – az európai gáztőzsdei árak is bekerüljenek az indexálásba.
HVG: Milyen alternatívái lehetnek az orosz gáznak?
V. L.: Miután Azerbajdzsán úgy döntött, Közép- és Kelet-Európa helyett Dél-Olaszország felé építik meg a tőlük kiinduló gázvezetéket, Magyarország és Közép-Európa számára délkeleti irányból csak Irak, Türkmenisztán és Irán maradt alternatív szállítóként. Ám ezek mindegyikében jelentős politikai nehézségek vannak, ezért rövid távon nem jelenthetnek megoldást. Idestova tíz éve folynak megbeszélések egy horvátországi cseppfolyósföldgáz-terminálról, amit a döntést követően 2 év alatt meg lehetne építeni. A horvát–magyar csővezeték megvan, és jó hír, hogy a következő néhány évben jelentős mennyiségű cseppfolyós földgáz kerül a piacra, s az amerikai el is érheti Európát. Végül, de nem utolsósorban az osztrák–magyar és a szlovák–magyar gázvezetékek kombinációja révén Magyarország erősen integrálódhat a nyugat-európai piacokba, ahonnan elérhető lenne többek között a norvég, a holland és az északi-tengeri angol gáz. Ez megoldható, hiszen például a norvég Statoil most is ad el gázt Ukrajnába Szlovákián keresztül. Ezekben a térségekben hatékony a verseny; hiába ad el a Gazprom is, nincs monopolhelyzetben. Ennek az integrációnak azonban igen fontos feltétele, hogy a csővezetéki kapacitást átláthatóan, piaci alapon és diszkriminációmentesen osszák el a piaci szereplők között, amit egyébként egy EU-rendelet elő is ír. Csakhogy a kapacitás elosztásával kapcsolatban láttunk már kreatív megoldásokat az utóbbi években. Ha ez így lesz, akkor megint lesznek olyanok, akik jól megszedik magukat anélkül, hogy ez a gázpiaci integrációt előrevinné.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
Új helyzet van.
