Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A fővárosi távhőszolgáltató követeléskezelője a jelek szerint nem bír a hátralékosokkal, ezért a korábbi évekhez hasonlóan megint inkább kiadta a feladatot egy magáncégnek. A megbízásért négy év alatt 1,6 milliárd forintot kap a nyomozó vállalkozás.
A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.-nek van egy saját cége, a DHK Hátralékkezelő és Pénzügyi Szolgáltató Zrt., amelynek van egy leányvállalata, az Immodus Szolgáltató Zrt., de még ez a harmadik cég is külső szolgáltatót vesz igénybe, hogy a fogyasztók befizessék a rezsicsökkentett tarifát.
A közbeszerzésen az Ex-Id Zrt. nyert, amely nem új partner a fővárosi cégcsoport számára, hiszen három évvel ezelőtt is ugyanez a cég nyert egy hasonló tenderen. A vállalatnak akkor még tulajdonosa volt Doszpot Péter is, aki a kétezres években amolyan sztárrendőr volt, és a szocialisták színében még parlamenti képviselő is lett.
Doszpot cége 2015-ben kiszállt az Ex-Id-ből, de benne maradt korábbi üzlettársa, Boros Sándor, akinek magánnyomozói cégek is az érdekeltségi körébe tartoznak.
A közbeszerzési értesítő szerint a vállalkozás feladata a korai követeléskezelés és a telefonos ügyfélszolgálat működtetése lesz.
Korai követeléskezelésre, adattisztításra és telefonos ügyfélszolgálat biztosítására, valamint magánnyomozói tevékenység elvégzésére vonatkozó szolgáltatás nyújtása 48 hónapos időtartam alatt.
A Főtávnak tavaly 4 százalékkal tovább nőtt a követelése a vevőivel, vagyis elsősorban a távhő fogyasztóival szemben, és már majdnem 9 milliárd forintra nőtt a be nem fizetett számlák összege.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.