Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kifárasztásra játszottak az úttörők az általuk 27 elbitorolt tábor ügyében, és úgy tűnik, célt értek: a magyar állam megelégelte a két évtizedes huzakodást a Magyar Úttörőszövetséggel (MÚSZ), és fizet.
Bár korábban jogerős bírósági ítélet is kimondta, hogy a csillebérci tábor területe köztulajdon, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő peren kívüli egyezséget kötött a Rácz Péter vezette úttörőkkel, hogy utóbbiak lelépési pénz fejében átadják a XII. kerületi ingatlant. De mennyiért? Az bizony titok, de azért a HVG e heti számában találnak támpontot.
Az úttörők nem könnyen mondtak le arról, ami nem is az övék. Azt nem tudni, hogy hozzájutnak-e ahhoz a közel egymilliárd forintos követeléshez, amit értéknövelő ráfordítás címén követeltek a magyar államtól, de a végösszeg aligha lehet távol ettől. A konkrét összeg ügyében Rácz a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez (MNV) irányította a HVG-t, ahol viszont azzal hárítottak, hogy az összeg nem nyilvános, de „a birtokba lépni szándékozó magyar államnak mindenképpen fizetési kötelezettsége keletkezett volna a MÚSZ felé”.
A baloldali ifjúsági mozgalom legendás fellegvárának hányatotott sorsáról további részleteket talál a friss HVG-ben.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.