szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Szabó Zsolt államtitkárról és feleségéről pénteken állította a Magyar Nemzet, hogy egy olyan offshore cég igazgatói, amelynek számláján 1,2 milliárd forintnyi pénz van. Az államtitkár tagad, szerinte semmi köze az offshore cég számláján lévő 1,2 milliárdhoz. Szabónak korábban volt olyan ügye, amely miatt még Lázár János is beszólt neki.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

2006-ban kezdte politikai karrierjét a Fideszben Szabó Zsolt, akiről a Magyar Nemzet pénteken azt írta, ő illetve a felesége az igazgatója annak az offshore cégnek, amelynek a számláján 1,2 milliárd forintnak megfelelő összeg van. Szabó hatvani képviselő, majd polgármester és országgyűlési képviselő is volt, 2014-ben viszont az új összeférhetetlenségi szabályok miatt - legalábbis formálisan -átadta polgármesteri hatalmát, és az országgyűlési képviselőség mellett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára lett.

Sokáig ő is doktorként szerepelt a parlamenti honlapon fellelhető életrajzában, ám kiderült, több politikustársához hasonlóan ő is a magyarországi Econovum Akadémián szerezte a PhD-fokozatot, ám ez az intézmény nem akkreditált képzési hely és nem ad államilag elismert tudományos végzettséget. Ez a tudományos fokozat már nem szerepel életrajzában. Ahogy visszafizetett egy jogtalanul felvett költségtérítést is. A Blikk 2011-ben leplezte le Szabót - másokkal együtt -, hogy polgármesterként és képviselőként is felvett költségtérítést. Szabó azzal védekezett, kezdő képviselőként nem volt tisztában a szabályokkal.

Korábban a HVG feltárta, Szabóhoz zűrös beruházások tucatjai köthetők. 2015-ben írtunk arról, lehetetlen szállást foglalni a nógrádi Szuhán 2014 őszén 32 milliós uniós forrásból létrehozott "új falusi szálláshelyen". A takaros kis házat a Tasty Trade Kft. húzta fel, amely Szabó rokonságához köthető. A helyzet most sem változott: a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének honlapján rákeresve a találatok közt semmit nem ad elő Szuhára, a tárolt változatban viszont megtaláltuk. A kapcsolatként feltüntetett egyik mobilszám sem jó: az első egy másik településen élő nőnél csörög, a másik számot is egy nő vette fel, aki - miután privát érdeklődőként előadtuk, hogy szobát foglalnák a kedves kis házban - kis gondolkodás után közölte, téves.

Szabó Zsolt
©
       
1,2 milliárd forint titkos számlán? Szabó tagad

Szabó ügye a Magyar Nemzet állítása szerint úgy bukott ki, hogy érkezett a Belize Banktól egy értesítés, a számlát zárolták, mert nem fizették be a 300 dolláros éves fenntartási költséget. Ez a dokumentum landolt a Magyar Nemzetnél. A lap állítja, a papírok hitelesek, az egyik dokumentumban feltűnik az a hatvani cím, ahová az Exact-Cont Kft., Szabóék családi cége is be van jegyezve.

Szabó tagad, egy Facebook-bejegyzésben - majd később az MTI-n keresztül kiadott közleményben - azt írta, a hír nem igaz, sem ő sem a felesége nem tulajdonosa és nem igazgatója semmilyen offshore cégnek, amelynek számláján nagy összegű készpénzt tárolnak. Szabó feljelentésekkel fenyegetőzött, az egészet Simicska Lajos és Jobbik lejárató akciójának tartja. Szabót kerestük telefonon, de nem értük el.

Nem járt szerencsével péntek este a 24.hu sem, amely egy vámospércsi fórumon szeretett volna kérdezni Szabó Zsolttól, de a lap videós stábját az ajtónállók nem engedték, arra hivatkozva, hogy ez nem lakossági, hanem támogatói fórum. Szabó Zsoltot aztán a hátsó kijáraton csempészték ki - írta a 24.hu.

A szuhai állítólagos panziót - amely 4 szobájával 8 vendéget fogadhatna - a fideszes kötődésű Bástya Millenium nevű cég építette, amely a hatvani beruházások kedvelt kivitelezője is volt. Már Szabó polgármestersége idején beépült a város életébe, a Hadházy Ákos LMP-s politikus fellépése nyomán országosan botrányt kavart Öveges-program (az ügyben még mindig nyomoz a NAV)keretében építhetett 41 millióért egy természettudományos labort, bölcsődét újíthatott fel 38 millióért és gyermekorvosi rendelőt is építhetett 75 millióért.

A sehová sem vezető bicikliút és a tavacska

Szabó polgármesterségének idejéhez köthető a botrányos állapotban lévő, sehová sem vezető, 7,5 km-es kerékpárút Hatvan és Boldog között és a hozzá kapcsolódó kerékpáros kalandpark. Előbbin az átadás után nem sokkal megjelentek a repedések - akár fél méter mélyek is - , utóbbi pedig csak egy fából készült bicikliútból álló, csupasz mező lett, ahol gerinctöréses baleset is előfordult. A Magyar Nemzet azt írta, az 1,1 milliárdos beruházást a Mészáros Lőrinc és Szijj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt Kft. végezte. A lap 2017. augusztusában nézte meg a helyszínt, a létesítmények tovább pusztultak. A projektben észlelt szabálytalanságok miatt 42 millió forintot vissza kellett fizetnie a városnak.

Szintén a HVG tárta fel, százmilliókat kapott természetvédelmi fejlesztésre az EU-támogatások fölött diszponáló fejlesztési tárca államtitkárához, Szabó Zsolthoz köthető egyesület. A pénzből Szabó rokonának birtokán újítottak fel egy tavat – nem a köznek. 2016. őszén próbáltunk bejutni a Cukorgyári-tó partjára a tó élővilágát, madarait bemutató tanösvényhez, de nem sikerült. Pedig az elkészült, a beruházó meg is mutatja, milyen. A terület szélén „Figyelem, magánterület, tavaknál tartózkodni tilos! Fegyveres őrrel védett terület!”-tábla és szögesdrót állítja meg az arra tévedőket, ahogy fotósunkat is megakadályozták abban, hogy a tavat megközelítse.

2016 októberében jártunk a cukorgyári tónál
©

Nem tudjuk, hogy most látogatható-e a tanösvény, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség oldalán csak a Kisgombosi Tanösvény szerepel, amely nem madarakat, hanem egy ritka legelőt mutat be hagyásfákkal, azaz az erdőirtás után meghagyott, hasznos gyümölcsöt termő fákkal.

Egy helyi oldal szerint a kormány az eredeti 150 milliós támogatási keretet a cukorgyári tó partján létrejött tanösvénynél 187 millióra emelte.

A vadászok örültek a végén

Szabó polgármestersége alatt újították fel a Grassalkovich-kastélyt és hozták létre az Országos Magyar Vadászati Múzeumot is. A beruházás a tervezetthez képest 1 millárd forinttal drágult: a 2011. július közepi kormányhatározatban csaptak hozzá még ennyit a kerethez. A munka végül a hírek szerint 3,15 milliárd forintnál állt meg. A kastély ügyéből tavaly lett politikai perpatvar. Az újabban a svédországi luxusvadászattal a figyelem középpontjába kerülő Semjén Zsolt, a szintén nagy vadász Lázár János és Halász János egyéni képviselői indítványként nyújtották be azt a törvényjavaslatot, amely ingyen a vadászkamarának adta volna a kastélyt. Ehhez kellett volna ellenzéki támogatás is, az MSZP bele is ment, majd Botka László akkori  miniszterelnök-jelölt megvétózta az összeborulást. A kastély így is a vadászoké lett, csak kétharmados törvény helyett kormányhatározattal.

A hatvani Grassalkovich-kastély
©

Valójában nem adta át a hatalmat

Arról, hogy mekkora botrány van Hatvanban, az Index írt cikksorozatot. Szabó 2014-ben - mikor összeférhetetlenség miatt el kellett búcsúzni a polgármesterségtől - a szobáját sem volt hajlandó átadni utódjának, Horváth Richárd polgármesternek. Horváth az előző ciklusban Szabó alpolgármestere volt, így városvezetői tevékenységét továbbra is alpolgármesteri irodájából látta el. Kapcsolatuk eleinte így is gördülékeny volt. Azért azt érezni lehetett, ki az úr a háznál: a lap szerint 2014 után is Szabó tartotta az értekezleteket, a városi ünnepségeken, átadókon is ő mondta az első beszédet, a polgármester csak utána jött.

A polgármester megörökölte Szabó kabinetfőnökét, Tóth Csabát is, aki annyira túlterjeszkedett a hatalmán és a dolgozók beszámolói szerint olyan minősíthetetlenül viselkedett, hogy a polgármester kirúgta. Az ügy nem állt meg a munkaügyi bíróságon - mely első fokon Horváthnak adott igazat -, a konfliktus odáig fajult, hogy Horváthot kirakták a helyi Fideszből, a város pedig gyakorlatilag elesett az uniós támogatásoktól. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programos (TOP) pályázatok közül volt, hogy a kormány befogadott 15-öt, majd a megyei Fidesz illetve a megyei Közgyűlés megvétózott. A megyei Fideszt Szabó Zsolt vezeti, a közgyűlési alelnök pedig Tóth Csaba.

A környező települések viszont sikeresek. A konfliktus 2018. februárjára eljutott Lázár János miniszterig, aki nyíltan, egy kormányinfón ment neki az államtitkárnak. Azt mondta, Szabó súlyos hibát követett el, amiért Hatvan nem jut fejlesztési pénzekhez, és az ügyben nem neki, hanem a hatvani polgármesternek van igaza, úgyhogy felülvizsgálják a TOP-os pályázatokat. Az Index itt felhívta a figyelmet arra, Lázár szavai tulajdonképpen annak beismeréseként hatnak, hogy Szabónak tevőlegesen is ráhatása van a hatvani pályázatokra, amihez valójában semmi köze nem lehetne.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Olasz embercsempészt fogtak Ferihegyen

Olasz embercsempészt fogtak Ferihegyen

Izgalmas 0-0-k a BL-ben – videók

Izgalmas 0-0-k a BL-ben – videók

Nagyon hasonlít egy angol számra Nagy Feróék slágere

Nagyon hasonlít egy angol számra Nagy Feróék slágere

Sípályát borított be egy lavina Svájcban, többen a hó alatt rekedtek

Sípályát borított be egy lavina Svájcban, többen a hó alatt rekedtek

Visszavásárolhatják otthonaikat a Nemzeti Eszközkezelő ügyfelei

Visszavásárolhatják otthonaikat a Nemzeti Eszközkezelő ügyfelei

Lady Gaga felbontotta a jegyességét

Lady Gaga felbontotta a jegyességét