szerző:
Lengyel Miklós
Tetszett a cikk?

Malajziában vádat emeltek a nemrég megbukott miniszterelnök ellen, mert több mint egymilliárd dollárt vágott zsebre egy állami fejlesztési alapból. Legalábbis ezt állította az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma 2015-ben.

Csakhogy akkor még Nadzsib Razak hatalmon volt Malajziában. Ő először tagadta a bűncselekményt, majd a bizonyítékok súlya alatt elismerte, hogy hatalmas összeget vett fel az 1MDB állami alapból, de azt állította, hogy visszafizette azt. A szigorúan ellenőrzött főügyész nem is indított vizsgálatot. Az ügy elaludni látszott, de idén májusban választásokat tartottak Malajziában. Ahol a kormányfő ellenfele nem volt akárki: 93 éves elődje lépett a ringbe, hogy kiüsse egykori tanítványát. Mahatir Mohamed a nyilvánosság előtt megesküdött, hogy kivizsgálja a nagy korrupciós ügyet. Meg is nyerte ezzel a választást. Ő beleült a kormányfői székbe, utóda és elődje pedig megindult a lejtőn lefelé.

Nadzsib Razak az elmúlt éjszakát a börtönben töltötte. Azután szerda délelőtt vádat emeltek ellene. Húsz év fegyházat is kaphat. Tekintettel a lenyúlt összeg nagyságára, 250 ezer dollárban állapították meg az óvadékot. Amit Nadzsib Razak a mellény zsebéből kifizetett. Így szabadon távozhatott.

Az előzmények

A Malaysian Insight portál jelentette gyorshírben, hogy korrupció miatt letartóztatták Malajzia egykori miniszterelnökét. Nadzsib Razakot az Egyesült Államokban azzal vádolták meg, hogy lenyúlt több mint egymilliárd dollárt egy állami fejlesztési alapból. Nadzsib Razak elveszítette a választásokat május 9-én. Ezt követően megindult ellene a vizsgálat, mely azután a letartóztatásához vezetett el.

A Malaysian Insight portál szerint a rendőrség már elkobzott 273 millió dollár értékű luxuscikkeket és ékszereket Nadzsib Razaktól, illetve nejétől. A legértékesebb darab egy nyaklánc, mely gyémántból és aranyból készült. Az értéke állítólag több mint 1,5 millió dollár. Nadzsib Razak minderről azt mondta a sajtónak, hogy igazolni tudja, mindent törvényesen szerzett meg. Nem lesz könnyű dolga az exminiszterelnök ügyvédeinek, mert az amerikai igazságügyi minisztérium szerint több mint egymilliárd dollárt vágott zsebre az első számú malajziai közhivatalnok, ahogy akkoriban a hatalmon levő kormányfőt emlegették Washingtonban. Ahol nem véletlenül vizsgálódtak.

 Az 1MDB állami fejlesztési alapot egymilliárd dolláros állami tőkével 2009-ben azért hozta létre Nadzsib Razak, hogy versenyre kelljen Szingapúrral. Kuala Lumpurt Délkelet-Ázsia pénzügyi központjává kívánta tenni. Mindenre elszánt tőzsdecápákból és megbízható rokonokból állította össze a vezérkart. Amely nem muzsikált valami jól, 2015-ben az amerikai vizsgálat már 4,6 milliárd dolláros mínuszt állapított meg. A Wall Street Journal már akkor megírta, látott egy utalást, mely 700 millió dollárról szólt. A kedvezményezett nem volt más, mint Malajzia akkori miniszterelnöke. Ha a főügyész nem állt volna szigorú ellenőrzés alatt Malajziában, akkor erre a hírre meg kellett volna indítania a vizsgálatot. De hát az államilag ellenőrzött főügyész beérte annyival, hogy a miniszterelnök közölte: visszafizette a kérdéses összeget, melynek felvételét eredetileg tagadta.

Ha nincsenek választások, akkor ennyiben is maradt volna az ügy. A nemzeti érzelmekre játszó miniszterelnök globális összeesküvést emlegetett. Volt kitől tanulnia: elődje és utóda, Mahatir Mohamed annak idején Soros Györgyöt tette felelőssé Malajzia pénzügyi válságáért. A veterán vezér azonban csak demagóg volt, de a keze tiszta maradt. Nem úgy, mint legjobb tanítványáé, akinek több más korrupciós ügye is van. A leghíresebb az 1MDB ügye, mert ezt Washingtonban kezdte el vizsgálni az igazságügyi minisztérium. Több milliárd dollárt még mindig keresnek.

Malajziában is felbátorodtak a korrupcióellenes hatóságok. A választások elvesztését követően megindult a gőzhenger a bukott miniszterelnök ellen. Ugyanazokkal a módszerekkel akarják tönkretenni, melyekkel ő számolt  le politikai ellenfeleivel. Csakhogy azok a korrupció terén meg sem közelítették Nadzsib Razakot, aki 64 éves korában 20 éves fegyházbüntetést is kaphat. Ráadásul a gőzhenger nemcsak őt, de rokonait, barátait és üzletfeleit is eltakaríthatja az útból. Így Malajzia egykor majd mindenható ura minden bizonnyal családi körben töltheti utolsó éveit egy fegyházban, ahol az állam ellenségeit őrzik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!