14 milliárd rubelt (200 millió dollárt) nyúlt le a házaspár az államkincstárból
Ezt állapította meg a revizor, akinek a jelentése alapján az ügyészség 10 pontban vádolta meg bűncselekménnyel a házaspárt, Alekszej Kuznyecov azonban tapasztalt államhivatalnok volt: jó előre megsúgták neki, hogy jobb, ha külföldre távozik. Megfogadta a jó tanácsot és amerikai nejével együtt időben Franciaországba távozott.
A tolvaj házaspár tudott élni
Mire jó a lopott vagyon, ha azt csak az örökösök élvezhetik? Erre gondolhatott az orosz kiskirály és neje, akik az emigrációban élő orosz oligarchák életformáját utánozták a francia Riviérán és Svájcban. Saint Tropez-ben volt villájuk és jachtjuk. Szerény autóflottájukban Rolls Royce-ok, Bentley-k és Mercedesek árválkodtak. Télen Svájcban síeltek, ahol szintén fenntartottak luxuslakást. Épp úgy, mint Párizsban, ahol luxuslakásukban fogadták vendégeiket, akik megcsodálhatták a házaspár 27 értékes festményét és 8 szobrát.
A jövőre is gondoltak
Két kis szállodát vásároltak Franciaországban. Ennek jövedelméből kívántak megélni öreg napjaikra. Csakhogy eközben elmulasztották az újságolvasást. Franciaországban hoztak egy olyan új törvényt, mely lehetővé teszi a külföldön jogtalanul megszerzett vagyon zárolását. Az első híres "áldozata" ennek a törvénynek Egyenlítői Guinea alelnöke lett. Az olajban dúskáló miniállam trónörököse hiába lobogtatta diplomáciai útlevelét, mert a francia rendőrök zár alá vették palotáját az Avenue Foch-on Párizsban. Lefoglalták autóflottáját is, amely ugyancsak Rolls Royce-okból, Bentley-kből és Mercedesek-ből állt, de volt még néhány Bugatti is. Ugyanez történt az orosz kiskirállyal is. A TASZSZ hírügynökség szerint az egész vagyont eladták, hogy kártalanítsák a legfőbb vesztest, az orosz államot.
Közben az amerikai asszony elszelelt
Orosz kérésre az Interpol kereste a kiskirályt, akit meglepő módon ugyanabban az országban talált meg, ahol az Interpol székháza van. Megkezdődött egy szinte véget nem érő jogi procedúra: az orosz kiskirály minden kiskaput kipróbált, de végül a Legfelső Bíróság Párizsban kimondta, ki kell adni az oroszoknak.
Mindent, csak azt ne!
Így esengett a bukott kiskirály, aki jól ismerte hazáját. Oroszországban a revizor látogatása után szigorú büntetés következik. Oroszország gazdasági minisztere 2 millió dolláros megvesztegetési pénzzel bukott le, és 10 éves kényszermunka büntetést kapott. Ezt aztán fellebbezés után - végtelen nagylelkűséggel - nyolc évre csökkentették. Ha 2 millió dollárért ennyi járt, akkor 200 millióért mennyit lehet kapni? Ezen töpreng most moszkvai cellájában a bukott kiskirály, akit Interpol ügynökök kísértek az orosz fővárosba Párizsból. Az orosz főügyész nagyon megköszönte Franciaországnak az együttműködést és diszkréten jelezte: más orosz emigránsok után is érdeklődnek, akik a lopott pénzből nagyon is jól élnek a francia Riviérán. (via RT.com)
Párizs kiadta Moszkvának az orosz kiskirályt, aki 14 milliárd rubelt sikkasztott
Félisten volt fénykorában Alekszej Kuznyecov, aki nemcsak alkormányzó volt a moszkvai kormányzóságban, de egyben a helyi pénzügyminiszter tisztét is betöltötte. Amerikai nejével, Janna Bullock-kal együtt ők alkották a helyi elit krémjét, de beütött a krach: megjött a revizor.
Beszédes adatok a magyarországi szegénységről – infografikán mutatjuk
Kiderült, mit kaptak a HUN-REN vezetői a 6-7 milliós alapbéren felül
Hallerné Nagy Anikó: Magyar Péter azt mondta, hogy aludjak rá egyet, de én sokkot kaptam
Továbbra is fejnehéz az ország, de Nógrádnak végre lett egy toplistás cége
Az exjobbikos Bencsik János Dániában telepedett le
Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra
Rogán-Szendrei Cecília és Szivek Norbert felesége is kiszállt Sarka Kata férjének teniszcégéből
Bezárt az erzsébetvárosi náci kocsma
Minden EU-s stadionból kitiltottak egy Mussolini-pólós Fradi-szurkolót
Fáradtság, hajhullás, agyköd – már a vérszegénység előtt jelezhet a szervezet
Egy kisebb fogyás is hatalmasat dob a középkorúak egészségén
Megsérült a Molt is ellátó kőolajvezeték Horvátországban
Magyar Péter felmentette Rétvári Bencét a szegénység-operatívprogram bizottságának éléről
Több mint egymillárdért reklámozták az Erzsébet-tábort a választás előtt
Feljelentést tett a miniszter.