szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az évszázad legfontosabb, egyben legfurcsább szavazása zajlott le ma este a brit parlamentben. A végeredmény megjósolható volt, a következmények annál kevésbé. A tét: milyen körülmények között zajlik le a Brexit, megtörténik-e, és ha igen, ki vezényli le.

  • A brit parlament alsóházának keddi ülésén súlyos vereséget szenvedett Theresa May miniszterelnök, aki a Brexit feltételeiről szóló megállapodást terjesztette be elfogadásra.
  • A mostani szavazás eredeti időpontja december 11-e volt, ám May az utolsó pillanatban lefújta, mert úgy látta, nincs meg a szükséges támogatás.
  • Az eltelt egy hónapban valamiféle jogi garanciát próbált kiharcolni az EU-tól arra, hogy a megállapodás legvitatottabb pontja, az ír-északír határ átjárhatóságát szükség esetben garantálni hivatott „backstop” a gyakorlatban nem jelenti a tagság határozatlan idejű meghosszabbítását.
  • Ez nem sikerült neki, ahogy jelentős számú képviselőt sem tudott maga mellé állítani azzal, hogy sokszor elismételte: ez a létező legjobb megállapodás, és ha leszavazzák, nagy a valószínűsége annak, hogy leáll a Brexit-folyamat.
  • Ehhez képest várhatóan most is erre tesz kísérletet, ha hagyják: szerdán ugyanis bizalmi szavazás várható ellene a parlamentben.
1 2 3 4 5
Sorrend megfordítása

Ha a hangok alapján lehet ítélni...

John Baron módosítóját 24-en támogatták, a nem szavazatok száma 600. Most jön a Kérdés, amelyet a kormányfő nevében tesz fel a házelnök. A képviselők üvöltése alapján a nem szavazatok győztek, de most megint elhagyják a termet, és átvonulnak az igen és nem termekbe.

Az eredményt a képviselők összeszámolása után hirdetik majd ki, várhatóan 10 perc múlva.

Így szavaz egy mindenórás képviselő

Tulip Siddiq megcsinálta! Hamarosan a végszavazás következik, még egyszer ki- és betolhatják.

 

Gyorsulnak a dolgok

A négy módosító javaslat közül hármat visszavontak, így csak John Baron indítványáról szavaznak a végszavazás előtt. Így sokkal előbb, fél órán belül tudni fogjuk végeredményt.

Elkezdődött a szavazás

Értsd: elindulnak a képviselők a teremből. Először a módosítókról szavaznak.

Juncker a főnök

A BBC szerint Jean-Claude Juncker nem csupán azért tért vissza Brüsszelbe, hogy egy esetleges vésztárgyaláson részt vegyen. Az Európai Bizottság elnöke fogja koordinálni a brüsszeli reakciót is a szavazásra, és ezt – ahogy már megszoktuk – az egész EU, annak tagországai nevében is fogalmazza majd meg.

May még egy utolsó kampánybeszédet tart

Generációkra határozza meg a jövőnket a mostani szavazás – fogalmaz záróbeszédében Theresa May. A kormányfő ismét elutasítja a második népszavazás lehetőségét, szerinte ez tovább növelné az országban a megosztottságot. Azt is elutasítja, hogy a britek arra szavaztak volna, hogy megállapodás nélkül lépjen ki az ország az EU-ból, hiszen továbbra is jó viszony fenntartása a cél a közösséggel.

Azt is fontosnak tartja, hogy az Egyesült Királyságban élő európaiak és az EU-ban élő britek jogai ne csorbuljanak, és a biztonság is megmaradjon – ez a no-deal esetén nem lehetőség.

Aztán még egyszer elmondja, hogy ez a megállapodás megteremti a jólét alapját is a következő évekre.

Jeremy Corbyn is megkapja a magáét: szerinte egy általános választás sem segítené a helyzet megoldását, hiszen ettől még nem lenne megállapodás. Ez is csak több hónap bizonytalanságot idézne elő, miközben semmi garancia arra, hogy a parlament összetétele megváltozna – utal arra, hogy pártja most is kisebbségben, a DUP támogatásával kormányozza az országot. (Megjegyzés: 2017-ben May éppen azért hívta össze az általános választást, mivel pártja népszerűsége csúcsokat döntött.)

Mindezek miatt azt gondolja, hogy nincs más megoldás, mint a megállapodás elfogadása, ez teremtené meg "egy jobb Britannia" lehetőségét – fogalmaz

Corbyn: Lépés a sötétbe

"Meggondolatlan lépés a sötétbe" – így jellemzi a vitában Jeremy Corbyn, az ellenzéki Munkáspárt vezére a Brexit-megállapodást. A politikus emlékeztet: a megállapodással jóvá hagynák, hogy úgy hagyják el az EU-t, hogy elveszítik a visszatérítést, miközben a backstop miatt örökre hozzáköti magát az ország az unióhoz.

Corbyn korábban ígéretet tett arra, hogy ha May elveszíti a szavazást, bizalmatlansági indítványt kezdeményez ellene. Most pedig azt erősíti meg, hogy pártja képviselői a megállapodás ellen szavaznak, és azt várja, hogy a következő napokban a parlament szavazzon arról, hogyan tovább. Ha ehhez az szükséges, hogy újranyissák a tárgyalásokat az EU-val, akkor úgy.

Az ellenzéki vezér után a kormányfő zárja le a vitát.

Megérkezett a miniszterelnök

Láttuk már jobb passzban is Theresa Mayt, aki a képen Geoffrey Cox igazságügyi minisztert hallgatja.

 

©

Gyűlik a tömeg

Több százan töltik az estéjüket a brit parlament épülete előtt, míg a londoni polgármester, a Brexitet élesen ellenző Sadiq Khan az ülésteremben várja a fejleményeket.

 

©
©
1 2 3 4 5

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
Lebetegedett a frontember, lefújja összes idei koncertjét az AWS

Lebetegedett a frontember, lefújja összes idei koncertjét az AWS

Udvari beszerzők szakíthattak nagyot a lélegeztetőgépes gigabiznisz 300 milliárdjából

Udvari beszerzők szakíthattak nagyot a lélegeztetőgépes gigabiznisz 300 milliárdjából

Testvér-füzettel ösztönöznék a fiatal szülőket újabb gyerekvállalásra

Testvér-füzettel ösztönöznék a fiatal szülőket újabb gyerekvállalásra