Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A törvényben előirányzottnál 6,2 százalékkal magasabb lett a hiány.
Tavaly decemberben az államháztartás 397,3 milliárd forintos többlettel zárt, így az éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forint lett – erősítette meg részletes jelentésben a Pénzügyminisztérium. A hiány 388,3 milliárddal kisebb az előző évinél, de 84,5 milliárd forinttal, 6,2 százalékkal meghaladja a törvényben előirányzott összeget.
A központi alrendszer – az önkormányzatok nélkül számított államháztartás – tavalyi 19 873,0 milliárd forint bevétele az előző évhez képest 649,7 milliárd forinttal, 3,4 százalékkal emelkedett. A 21 318,1 milliárd forint összegű kiadások 261,4 milliárd forinttal, mindössze 1,2 százalékkal haladták meg az előző évit.
2018-ban mintegy 1430 milliárd forintot utalt át az Európai Unió, ezzel szemben tavaly az uniós kiadások több mint 1886 milliárd forintot értek el, a költségvetés pedig továbbra is megelőlegezi a kifizetéseket – áll a minisztérium honlapján olvasható jelentésben. Az államháztartás központi alrendszerén belül 2018 egészét tekintve a központi költségvetés 1368,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 83,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 7,6 milliárd forintos többletet mutattak.
A minisztérium várakozása szerint 2018-ban az uniós módszertan szerinti hiány várhatóan két százalék körül teljesülhetett a tervezett 2,4 százalék helyett, a GDP-arányos államadósság pedig 71 százalékra csökkenhetett.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.