„Jobban meg kellene becsülni a nőket a tudományos kutatásban” – nyilatkozta Esther Duflo azt követően, hogy kiderült: idén ő kapja a Nobel-emlékdíjat a közgazdasági kutatások terén. Ehhez leginkább a Poor Economics című könyv járult hozzá, amelyet férjével és egy harmadik kutatóval publikáltak, még 2011-ben.

A 47 éves Esther Duflo Párizsban született, férje, Abhijit Banarjee, aki vele együtt kapta meg a Nobelt indiai, míg a harmadik díjazott Michael Kremer amerikai. Ma mindhárman az Egyesült Államokban élnek, és kutatásaik fő témája a szegénység, pontosabban annak leküzdése. Mindhárman úgy vélik: ebben az emberi tényezőnek döntő szerepe lehet. Ez magyarázza szerintük például azt, hogy a hagyományos társadalmak Ázsiában vagy Afrikában jelentős csoportok, így a nők, a vallási, nemzeti kisebbségek előrejutását akadályozzák.

Esther Duflo Moszkvában fedezte fel, hogy hivatása a közgazdaság

A francia diáklány tíz hónapon kutatott Oroszországban, ahol mint történész hallgató arra volt kíváncsi, hogy a szovjet propaganda miképp befolyásolta az emberek hétköznapjait. Sztálingrád híres traktorgyárának történetét tanulmányozva döbbent rá arra, hogy milyen komplex folyamat a modern ipar megteremtése egy elmaradott országban. Oroszországban dolgozott Jeffrey Sachsnak is, aki a kaotikus kilencvenes években tanácsadóként játszott szerepet, amikor a szovjet gazdaság romjain megpróbáltak modern piacgazdaságot kialakítani.

Esther Duflo az Egyesült Államokban folytatta, és ma is a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatásainak színhelye. Továbbra is az érdekli, hogy milyen folyamatokat indít el a gazdasági korszerűsítés a társadalomban. Indonéziában például azt vizsgálta, hogy a fiatalok képzése hogyan befolyásolta a gazdasági növekedést és az egész társadalom modernizációját. Az alapvetően Indiában végzett kutatásainak köszönhetően Barack Obama amerikai elnök fejlesztési kérdésekben illetékes tanácsadója lett 2013-ban.

Ehhez hozzájárult férje, Abhijit Banarjee is, akinek szülőhazája India, ahol számtalan példáját látta annak, hogy a szegénység elleni küzdelem, amely sokszor kilátástalannak tűnt, végül mégis eredményekhez vezethet. Feleségével ezért a mikrogazdasági folyamatokat kezdték kutatni, vagyis azt, hogy családok, kisebb közösségek hogy próbálnak kiutat találni a szegénységből. India egyes területein ez igen sikeres volt, míg másutt nem sikerült felszámolni a szegénységet.

Demográfia és gazdasági fejlődés

Michael Kremer professzor, aki a Harvard egyetem tanára, a többi között azt vizsgálta, hogy a népességrobbanás, mely a második világháború után sok ázsiai és afrikai országban bekövetkezett, miért alakult ki és hogyan befolyásolta a gazdaság modernebbé válását. Azt tapasztalta, hogy miközben javult az egészségügy helyzete, nem alakult ki általános társadalombiztosítási rendszer ezekben az országokban, így a sok gyerek a szülők biztosítéka volt öregkorukra. A népességrobbanás viszont sok államban szinte megoldhatatlan problémák elé állította a kormányzatot. Ezért vezették be a kínaiak az egykeprogram néven ismert drasztikus korlátozást, amely megakadályozta ugyan a népességrobbanást, viszont számtalan más probléma kialakulásához vezetett.

Kremer professzor a humán tőke hozzáadott értékét vizsgálja a modernizációhoz. A kilencvenes évek közepén a Kenya nyugati részén végzett kísérleteivel mutatta meg, hogyan lehetséges egy sor külön intézkedéssel javítani az iskolások eredményeit.

Végül is ez az új megközelítés az, amely a Nobel-díjhoz juttatta a triót, mely az Egyesült Államok két híres egyetemén kutat.

„Mi épp azt kutatjuk, hogy a mélyben mi okozza a szegénységet? Melyek azok a problémák, amelyek ide vezetnek? A döntéshozók sokszor megoldják a kérdést leegyszerűsítő sémákkal, mondván: a szegények lusták, nem dolgoznak, nincsen bennük vállalkozó szellem, stb. Mi hárman viszont sorra vesszük a szegény családok gondjait, és megpróbáljuk azokat tudományos módon elemezni" – nyilatkozta Esther Duflo a Guardian című londoni lapnak. Azt is elmondta: a Nobel-díjjal adományozott kilencmillió svéd korona (275 millió forint) rá eső részét tudományos kutatásra kívánja fordítani: „Nyolc éves koromban Párizsban olvastam, hogy Marie Curie a Nobel-díjat a radioaktív sugárzás további tanulmányozására költötte. Úgy gondolom, hogy én is ezt teszem. Remélem, hogy a példám más nőket is arra biztat majd, hogy tudományos kutatással foglalkozzanak" – nyilatkozta a közgazdasági Nobel-díj második női, egyben a legfiatalabb díjazottja.