Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az amerikai-kínai kereskedelmi háború egyik félnek sem tett jót, így nem csoda, ha a tőzsdék kedvezően reagáltak arra a hírre, hogy a kínaiak visszavonják a szeptemberben érvénybe lépett büntetővámokat. Lassú ez a búcsú a fegyverektől, hiszen az amerikaiak még fenntartják a szankciók nagyrészét.
Hat év óta először tapasztaltak olyat Washingtonban, hogy csökkent az USA kereskedelmi hiánya. Ez volt Donald Trump elnök egyik fő célja, ezért is folytatott kereskedelmi háborút mindenekelőtt Kína, de sok más kereskedelmi partner ellen is.
A kínaiak most 75 milliárd dollár értékű amerikai import vámját csökkentik - jelezte a kereskedelmi minisztérium Pekingben. Ezeket a büntetőszankciókat Trump hasonló intézkedéseire válaszul vezették be a kínaiak szeptemberben és a jövő héttől kezdődően veszítik érvényüket. Jellemző, hogy amíg Trump szinte az egész Kínából származó behozatalt büntetővámokkal sújtotta, addig Peking csak jóval kisebb tételeket szankcionált.
Aztán jött a fegyverszünet, melyet Liu Ho miniszterelnök-helyettes írt alá Washingtonban. Kezdetben a kínaiak ahhoz ragaszkodtak, hogy csak akkor írnak alá új egyezményt, ha minden szankciót felold az Egyesült Államok.
Ez nem történt meg, hiszen Trump 360 milliárd dollár értékű Kínából érkező importra fenntartotta a büntető vámokat, méghozzá két okból: egyrészt Washington továbbra is nyomás alatt akarja tartani Pekinget, amely néhány fontos területen - mint például a szellemi javak tulajdona - csak mérsékelt engedményekre hajlandó. Másrészt pedig Trump javában folytatja választási kampányát, ahol a kínaiak bírálata jó pár szavazatot hozhat.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Olyat kell mondani, amitől az emberek tényleg frászt kapnak!
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.