Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Szijjártó Péter a koronavírus elleni közös küzdelemmel szemléltette a keleti nyitás jogosságát.
Több száz tonnányi, a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszköz érkezik még Kínából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Szijjártó Péter kedden fogadta Tuan Csie-lung kínai nagykövetet. A nagykövet hangsúlyozta, hogy Kína külön hálás Magyarországnak, amiért elsőként nyújtott segítséget Kínának a koronavírus-járvány kitörésekor. Kína pedig viszonozza a segítséget - tette hozzá.
A miniszter megköszönte Kína hozzájárulását ahhoz, hogy Magyarország sikeresen tudjon védekezni a koronavírussal szemben. Szólt arról, hogy már eddig is érkezett és a következő napokban, sőt hetekben is több repülőgépnyi szállítmányt vár Magyarország, amelyek több száz tonnányi védekezéshez szükséges anyagot fognak hozni Magyarországra Kínából.
Szijjártó Péter a találkozón hangsúlyozta: a kihívások nem csak arra jók, hogy leküzdjük őket, hanem arra is, hogy megtudjuk, kik az igazi barátok.
A miniszter a Facebook-bejegyzésében hozzátette:
"ennyit a keleti nyitás szükségességéről és megalapozottságról".
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A miniszter szerint nem a MÁV munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb segítséget nyújtani a bajba került utasoknak.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
A viharkároknak mintegy 10-12 százalékát okozzák fakidőlések, ágtörések.
Az oroszok MS001 drónja már nem koordinátákkal dolgozik a csapás előtt, hanem maga választja ki a célpontokat.